Čistý deň: már egy éve súlyos hiányosságokra derült fény

Galánta |

<p>Az ellenzék szerint a&nbsp;rendszer csődöt mondott a&nbsp;galántai Čistý deň intézet kivizsgálásának esetében. A 14 éves Natália már nem tér vissza az intézetbe, javasolták az intézet akkreditációjának megszüntetését.</p>

Már egy 2015-ös ellenőrzés is komoly hiányosságokra mutatott rá a galántai Čistý deň nevelőintézetben.

Natália Blahová (SaS) szerint az állami kézben lévő gyerekek egy vákuumba kerülnek, ahol senki sem felel értük. Blahová az eberi jogi és kisebbségi jogokért felelős parlamenti bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatót, melyen ott volt Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ igazgatója is.

EGY VOLT ALKALMAZOTT IS MEGERŐSÍTETTE A VÁDAKAT

Súlyos hiányosságok

A képviselők megtudták, hogy a galántai Čistý deň intézetben végrehajtott ellenőrzés már 2015-ben két komoly hiányosságot talált. Az egyik az volt, hogy az intézménynek nem volt saját pszichológusa, a másik pedig, hogy az iratok nem voltak rendesen feldolgozva. Ennek megállapítása után a munkaügyi minisztérium akkreditációs bizottságának lépnie kellett volna. Blahová szeint viszont erre nem került sor.

TÖBB LÁNYT IS MEGERŐSZAKOLHATTAK

Nem egyedi eset

„Minden információ arra mutat, hogy nem egyedi esetről van szó, de a rendszer csődjéről. A rendszer nem arra van beállítva, hogy a gyerekeket védje“ – mondta Erika Jurinová (OĽaNO), aki szerint a képviselők ellenőrizni fogják az intézetet, de a pöstyéni munkaügyi hivatalt is.

AZ INTÉZET IGAZGATÓJA ELMENEKÜLT AZ ÚJSÁGÍRÓK ELŐL

Natália nem tér vissza

Marián Valentovič megerősítette, hogy a 14 éves Natália már nem tér vissza a galántai intézetbe, marad Közép-Szlovákiában. Valentovič azt is elmondta, hogy hétfőn, mikor az intézet lakói visszatérnek Horvátországból, a kurátorok monitorozni fogják a gyerekeket és intenzív kapcsolatban lesznek velük.

Javasolják az akkreditáció visszavonását

Szerdán kiderült, hogy a Munka- Szociális- és Családügyi Minisztérium akkreditációs bizottsága javasolta a galántai intézet akkreditációjának megszüntetését. Az indoklás arra a paragrafusra hivatkozik, mely szerint a hasonló intézetekben nem kerülhet veszélybe az ott nevelt fiatalok élete, szociális, erkölcsi vagy testi fejlődése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?