Majdnem négy évet fog ülni a volt államfő

Podgorica |

Podgorica Korrupció miatt három és tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre, valamint 1,1 millió eurós kártérítésre ítélték Podgoricában Svetozar Marovicot, az egykori Szerbia és Montenegró államszövetség volt elnökét.

A volt elnöknek ezen felül 100 ezer eurót humanitárius célokra kell fordítania.  Az ítéletet azt követően mondták ki, hogy Marovic bűnösnek vallotta magát, és vádalkut kötött az ügyészséggel.  Államfőből keresztapa Az egykori politikust tavaly decemberben vették őrizetbe, miután nyáron több, hozzá közel álló személyt, a montenegrói Budva több vezetőjét, illetve Marovic több családtagját is korrupció és hivatali visszaélés gyanújával tartóztatták le. Az elfogottakat azzal gyanúsították, hogy a budvai Plaza bevásárlóközpont, valamint a Jaz nevű strand mellett épített tér kialakításakor hivatali visszaélést követtek el, és ezzel több millió eurós kárt okoztak a városnak.  Az ügyészség korábban közölte, hogy Svetozar Marovic volt a budvai „bűnszervezet feje”. Az egykori elnök a kihallgatása során beismerte, hogy politikai befolyását használta a budvai ügyletek lebonyolításakor. Svetozar Marovic volt a rövid életű Szerbia és Montenegró egyetlen elnöke, az államközösség fennállásának három évén át, 2003 és 2006 között töltötte be ezt a funkciót, amíg 2006-ban Montenegró és Szerbia függetlenné nem vált.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?