Fico garantálja a veszteséget – legalább 2030-ig

Nyitranovák |

<div>&bdquo;Amíg én leszek a miniszterelnök, a szlovák kormány nem fordít hátat a hazai bányászoknak&rdquo; &ndash; jelentette ki Robert Fico.</div><div>&nbsp;</div>

A kormányfő idén sem hagyta ki a lehetőséget, hogy a szlovákiai bányásznap alkalmából ne ereszkedjen le egy hazai bányába. A kormányfő a nyitranováki bánya mélyén megígérte hogy 2030-ig támogatni kívánják a 4200 embernek munkát adó, ugyanakkor veszteséges Felső-nyitrai Bányatársaságot. A kormányfő ezzel szembemegy az Európai Bizottsággal. Ez utóbbi ugyanis idén tavasszal élesen bírálta Szlovákiát azért, mert a szénbányászat évi 90 millió eurós állami támogatását is az áramszolgáltatók ügyfeleivel fizetteti meg. Ez a fogyasztói ár tizedét teszi ki, vagyis minden egyes euróból, amit az áramszolgáltatónak kifizetünk, tíz centet erre fordítanak.  A széntüzelésű erőművek támogatására fordított díjból a Felső-nyitrai Bányatársaságot támogatják. Csak ennek köszönhető, hogy a nem versenyképes szénbányászat még nem szűnt meg. Fico a hétvégén ráadásul azt sem zárta ki, hogy ha a bányák tulajdonosai újabb ötletekkel állnak elő, az állam ezekre is biztosíthatna támogatást. (TASR, mi)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?