Fico 2020-ban is nyerni akar

Pozsony |

<p>Robert Fico hajlandó elköltözni a Bonaparte lakóházból &ndash; hogy mikor, azt egyelőre nem lehet tudni. A kormányfő szinte egész hétvégén a médiának nyilatkozott és élvezte.</p>

Fico az ellenzéki tüntetések ellenére továbbra is az adócsalással gyanúsított Ladislav Bašternáknál lakik luxusalbérletben, a hétvégén azonban elismerte, hogy már tervezi a költözést. „Keresem a megfelelő telket, házat akarok építeni. Átlagos családi házat” – mondta Fico a Nový Čas napilapnak.

A TA3 hírtévében azt mondta, nem futamodik meg, addig lesz kormányfő, amíg igény van rá. „Nincs miért elszaladnom. Az a célom, hogy ez a kormány jól működjön, és felkészítsem a Smert a következő választásokra. Méghozzá győztes választásokra, 2020-ban” – mondta Fico, hozzátéve, hogy aki nem akar politizálni, az ne tegye, de ő marad, mert élvezi és eredményesnek is tartja magát.

A Kaliňák-ügyről nem változott a véleménye. „A belügyminiszter ártatlan, nem sértett meg semmilyen törvényt, az egész ügy az ellenzék igen gyenge vádaskodása” – tette hozzá Fico a közszolgálati rádió szombati vitaműsorában. A kormányfő szerint eddig nem álltak elő semmi olyan bizonyítékkal, amely arra utalna, hogy Kaliňák törvényt sértett. „A koalíciós tanácson olyan dokumentumokat mutattak be, amelyek megerősítettek abban, hogy Kaliňák semmilyen törvényt nem szegett meg” – mondta a kormányfő, hozzátéve azonban, hogy a Smerben nincs senki, aki immunitást élvezne. „Ha bebizonyosodik, hogy valaki csődöt mondott, az elmegy, és ezt Robert Kaliňák is jól tudja“ – mondta a miniszterelnök.

Fico elmondta a véleményét a Smer két EP-képviselőjéről, Monika Flašíková-Beňováról és Boris Zaláról is, akik többször kritizálták a pártot a Kaliňák–Bašternák-ügy miatt.

„Azok ott az Európai Parlamentben teljesen elvesztették a realitásérzéküket, egyáltalán nincsenek képben” – jelentette ki Fico. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?