A Debreceni Egyetem díszpolgárává fogadták Rudolf Schustert

Debrecen |

<p>A volt szlovák elnök szerint&nbsp;már a jelenlegi generációk is tanúi lesznek a magyar- szlovák &nbsp;kapcsolatok történelmi jelentőségű rendezésének.</p>

A Debreceni Egyetem tanévnyitóján az egyetem legmagasabb kitüntetésével a DE Civis honoris causa díszpolgárává fogadták Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnököt. A legnagyobb magyarországi egyetem szenátusa a kitüntetést csak rendkívüli esetben ítéli oda. Eddig az egyedüli kiüntetett a Habsburg-család volt, akik az egyetem alapításáért és fejlesztéséért érdemelték ki az elismerést.  Rudolf Schusternek a kitüntetést az egyetem rektora, Szilvássy Zoltán adta át. Az indoklás szerint a volt államfő a Kassa és Miskolc, Budapest, illetve Debrecen közötti jó kapcsolatok ápolásáért, a Debreceni Egyetem fejlesztéséért és jó hírnevének öregbítéséért, valamint a Szlovákia és Magyarország közötti jó viszony fenntartásáért részesült az elismerésben. Schuster: a nemzeti kisebbségek fennmaradása mindkét ország érdeke Köszönő beszédében Schuster rámutatott a Szlovákia és Magyarország közötti együttműködés stratégiai jelentőségére a közép-európai térségben. Hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy még a jelenlegi generációk is tanúi lesznek a magyar-szlovák  kapcsolatok történelmi jelentőségű rendezésének. "Az országaink területén élő nemzeti kisebbségek - a Magyarországon élő szlovákok és a Szlovákiában élő magyarok - az országaink történelmi múltjából adódnak, ezért nyelvük, kultúrájuk, iskoláik és intézményeik támogatása, megőrzése, közösségeik fennmaradása kiemelt érdeke mindkét országnak" - véli a volt államfő. Utalt arra, hogy ő maga előbb a kassai vasmű munkatársaként, majd Kassa főpolgármestereként, a kelet-szlovákiai kerület elnökeként kezdeményezett kapcsolatokat és szorosabb együttműködést Miskolccal, ezt a tevékenységét az 1990-es évek elején, a Mečiar-kormány kimondott tiltása ellenére is folytatta. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"246434","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 488px;","title":"Rudolf Schuster a kitüntetéssel","typeof":"foaf:Image"}}]] Abban az időszakban megromlott a két ország kapcsolata, de - mint mondta - Göncz Árpádhoz fűződő baráti viszonya eredményeként "sikerült meggyőzni az akkori magyar politikai vezetést, hogy ne vétózza meg, hanem támogassa Szlovákia felvételét a NATO-ba". "Így sikerült Magyarország, Csehország és Lengyelország után Szlovákiának is bejutnia a világ legerősebb katonai tömörülésébe" - tette hozzá.  Orbán Viktornak is köszönetet mondott Rudolf Schuster, a két ország közötti jó kapcsolatok alakulásáért köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek is, akivel elmondása szerint akkor "ismerkedtek és barátkoztak össze", amikor még ellenzékben volt. "Polgáraink közeledése érdekében és a két ország közötti kölcsönösen előnyös együttműködés jobb kihasználásában mindig szót értettünk egymással" - utalt a magyar kormányfőhöz fűződő viszonyára a volt elnök. Hozzátette: a szlovákok és a magyarok ezer éve élnek együtt a Kárpát-medencében, ennek szellemében jó lenne, ha "a magyar-szlovák történelmi megbékélésről nemcsak a politikusok, itt-ott a történészek beszélnének, hanem a kultúra, a tudomány, a művészetek művelői, értelmiségiek és öntudatos európai polgárok is, mert ez nemcsak Pozsony és Budapest, hanem Kassa, Miskolc, Debrecen és mindannyiunk ügye és érdeke". "Mindig, amikor azt kerestük, ami szétválaszt minket, rosszul jártunk. Én inkább azt kerestem, ami összeköt - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Rudolf Schuster a kitüntetés átvétele után. - A történelem során mindig egymás mellett éltünk, és azt a látszatot kelteni, hogy ti akkor ártottatok nekünk, ma már nem állja meg a helyét. Közösen élünk egy határok nélküli Európában, remélem, ez így is marad. Azt gondolom, ez az együttműködés előre visz minket" .   Rudolf Schuster, aki 1999 és 2004 között volt Szlovákia elnöke, már több mint negyven hazai és külföldi egyetem díszdoktora. (MTI, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?