Levették a zászlót, háborognak a románok

Sepsiszentgyörgy |

<div>Lekerült a székelyföldi városháza tornyáról az egy napra kitűzött román zászló &ndash; a románok szerint gyalázat, ami történt.</div><div>&nbsp;</div>

Ioachim Grigorescu, a tartalékos katonatisztek Kovászna megyei szervezetének elnöke korábban azt mondta, az egyesület tagjai őrt állnak azért, hogy megakadályozzák a zászló levételét. „Nem érdemes tárgyalni a város vezetésével. Másként fogunk eljárni, kérjük a törvény módosítását, hogy a román trikolór kikerüljön valamennyi polgármesteri hivatal tornyára” – jelentette ki a tartalékos ezredes. A csütörtöki évfordulós ünnepségen Sebastian Cucu prefektus nyilvánosan felszólította a város elöljáróit, hogy ne távolítsák el a zászlót. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: megértették, hogy a háborús román veteránok számára fontos az, hogy 1944. szeptember 8-án, a városba való román bevonuláskor zászlót tűztek ki a városházára, ezért a városvezetés gesztust tett, az évfordulóra kitűzte a zászlót. Hozzátette: a hivatal által megfizetett ipari alpinista arra kapott megbízást, hogy csütörtök hajnalban kitűzze, és péntek hajnalban eltávolítsa a zászlót. Azt is hozzátette: a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületén a törvényben előírt helyen van kitűzve Románia és az Európai Unió zászlaja. Korábban pedig a román hatóságok ezt a törvényt szűkítő módon értelmezték, amikor megtiltották a székely zászló kitűzését.  „Mi gesztust tettünk azzal, hogy egy napra kitettük a toronyra is a román zászlót. Erre az lenne a normális válasz, ha a prefektusi hivatal épületére március tizedikén, a székely szabadság napján egy napra kikerülne a székely zászló, március 15-én pedig a magyar zászló” – mondta a polgármester.Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a román zászló kitűzése körüli vita. A város korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amikor eltávolíttatta a toronyról a román zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvénytelenítenie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a román bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott óvását. Az egy évvel ezelőtt felújított városháza tornyára az eredetinek megfelelő toronydísz került, amely villámhárító szerepét is betölti és nem teszi lehetővé a zászló kitűzését. Az egy évvel ezelőtti szeptember 8-i megemlékezés botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai stafétával hozott zászlót. Gabriel Oprea akkori miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte.A közel 55 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön a lakosság 77 százaléka vallotta magyarnak magát a 2011-es népszámláláson.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?