Galántai kastélyügy: vizsgálat a koronatanú ellen

Galánta |

<div>A Galántai Járásbíróság a neogótikus kastély felújításának ügyében újra kihallgatta a koronatanút, Dagmar Melotíkovát.</div><div>&nbsp;</div>

Négy személyt, Ladislav Maťašovskýt, Galánta volt polgármesterét, Ján Poľakovskýt, a városi hivatal korábbi vezetőjét, Peter Aštary korábbi városi főépítészt és Peter Paška jelenlegi polgármestert a közbeszerzési eljárás manipulálásával gyanúsítja. A tárgyalás Dagmar Melotíková, az ügy koronatanújának kihallgatásával kezdődött. Korábban kiderült, hogy a szemtanú irodájában kép- és hangfelvevő berendezések voltak, a tárgyaláson bemutatták a felvételeket. Lejátszották azokat a telefonbeszélgetéseket is, amelyek az akkori hivatalvezető, Ján Poľakovský és Dagmar Melotíková között zajlottak. Bemutatták azokat a videofelvételeket, amelyek a koronatanú irodájában készültek. A látottak alapján Melotíkovának újra fel kellett idéznie a történteket. Peter Aštary, az akkori főépítész, aki beismerte, hogy manipulálta a közbeszerzési pályázatot, nem volt jelen a tárgyalóteremben. Ladislav Maťašovský korábbi polgármester sem jelent meg a bíróságon. A következő, novemberi tárgyaláson kihallgatják azt a három jelentkezőt, aki – Aštaryn kívül – megpályázta a felelős műszaki vezető posztjára meghirdetett pályázatot. Peter Paška védőügyvédje arra kérte az ügyészt, vizsgálja meg a koronatanú szerepét a közbeszerzési pályázat manipulációjával kapcsolatban. A védőügyvéd szerint Melotíkovának törölnie kellett volna a pályázatot, s mivel ezt nem tette meg, törvényt sértett.  A város 2014 szeptemberében több mint 1,8 millió euró támogatást kapott a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumtól a kastély déli szárnyának, déli és északi tornyának felújítására. A felújítás a gazdasági visszaélés gyanúja miatt nem valósult meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?