Nem sieti el a gazdák támogatását a Fico-kabinet

Pozsony |

<p>A kormány e heti ülésén Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter megerősítette, hogy a gyümölcstermesztőket kárpótolják a tavaszi fagyok által okozott károkért, megvárják azonban, hogyan alakul az idei termés. A gazdák szerint a kormány időhúzása miatt több száz munkahely szűnhet meg.</p>

Az április végi váratlan fagyok a szlovákiai gyümölcsösökben mintegy 36,5 milliós kárt okoztak. „A mennyiségi mutatók mellett, elsősorban az alma esetében, a minőséggel is gondok vannak” – mondta Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője. Gabriela Matečná, az agrártárca vezetője már a természeti csapást követő első kormányülésen ígéretet tett arra, hogy a károkért kárpótolják a gazdákat. Azonban erre máig sem került sor.

Tavasszal a gyümölcsösök csaknem háromnegyedében okozott visszavonhatatlan károkat a fagy. „Emiatt idén 80 ezer tonnával kevesebb gyümölcs terem az országban, mint egy évvel korábban” – nyilatkozta Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke, aki szerint a termesztőknek kifizetett kárpótlás halogatása megbosszulja magát, az ágazatban dolgozók közül ugyanis emiatt több százan kerülhetnek az utcára. „Ha a gazdáknak csökkennek a bevételeik, akkor takarékoskodniuk kell” – mondta Varga, aki szerint a szlovákiai gyümölcsösökben dolgozó mintegy 4 ezer munkavállalónak már nagyjából a 15%-át elbocsátották az ágazatot ért károk miatt. „A környező országokban támogatják a gyümölcstermesztőket. Szlovákiában majd novemberben foglalkoznak a probléma orvoslásával, amikor már késő lehet” – állítja a gyümölcstermesztők szövetségének az elnöke.

A kormány azonban nem hallgat a gazdák figyelmeztetésére. Matečná a keddi kormányülést követően beismerte, hogy a gyümölcstermesztők fagykárok okozta problémáival leghamarabb csak a termés begyűjtését követően foglalkoznak. „Ahogy már korábban jeleztem, a természet sok esetben saját magán segít, ezért megvárjuk hogyan alakul a termés. A gyümölcstermesztés csak egy ágazat a sok közül, ha az egyik évben jó a termés, tartalékokat kell felhalmozni a következő évre” – üzente a gazdáknak Matečná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?