Egy hónap után bukkantak rá az eltévedt cseh nőre az új-zélandi vadonban

Egy hónap után bukkantak rá az eltévedt cseh nőre az új-zélandi vadonban
Wellington |

<p>Négy hét után találtak rá a hatóságok Új-Zéland déli szigetének hóborította távoli csücskében egy cseh nőre, aki párjával együtt indult túrázni, de a férfi nem sokkal később meghalt egy balesetben.</p>

 Olaf Jensen rendőrfelügyelő szerint a nőre szerdán találtak rá a hatóságok a hófödte Routeburn túraútvonal mentén lévő kunyhóban. A nőt egy helyi kórházba szállították, az állapota nem súlyos, de megviselték a történtek.

Jensen elmondása szerint a fiatal pár július 26-án indult el a 32 kilométeres túrára, amely általában három napot vesz igénybe, ám eltévedtek, mivel a turistajelzéseket betemette a hó. A páros rendesen fel volt szerelkezve egy túrához, de nem azokhoz a környezeti feltételekhez, amelyekkel szembesültek.

Eltévedésük második napján a férfi leesett egy meredek lejtőn és meghalt. A nő a következő három éjszakát a fagyban töltötte, majd rátalált az erdőfelügyelet egyik kunyhójára és betört oda. A testhőmérséklete ekkor már alacsony volt, némi fagyást és kisebb sérüléseket is szenvedett.

A kunyhónál volt tűzifa és a vadőrök feltehetőleg némi élelmiszert is hátrahagytak. A nő valószínűleg egy közelben lévő másik kunyhóba is betört, hogy élelmet szerezzen. 

"A tapasztalatai alapján és a lavinaveszély miatt a nő úgy ítélte meg, hogy az lesz a legjobb, ha a kunyhóban marad, ami valóban a legjobb döntés volt" - mondta Jensen, hozzátéve, hogy a nő egy nagy "h" betűt rajzolt a hóba, hogy jelezze, segítségre van szüksége, ám a szélsőséges körülmények miatt járhatatlanná vált útvonalat elkerülték a túrázók.

A rendőrfelügyelő szerint a cseh konzulátus csak szerdán jelentette a pár eltűnését. A rendőrség megtalálta a turisták autóját a túraútvonal elején és helikoptert küldött a felkutatásukra.

A rendőrség csütörtök délután kezd kutatni a férfi holtteste után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?