„A 40. helyezettet is tisztelem”

Rio de Janeiro |

<p>Harmincnégy órája talpon volt a gyalogló Matej Tóth, amikor immár olimpiai bajnokként szombaton délután sajtótájékoztatót tartott a riói Szlovák Házban. A fáradtság azonban nem látszott rajta, sugárzott a boldogságtól, és minden kérdésre készségesen felelt.</p>

Hogyan ébredt olimpiai bajnokként?

Még nem ébredtem, mert még nem is aludtam azóta. Nagyon élvezem az egészet. Az eufória és a fáradtság hullámai váltják egymást, de természetesen az eufória mindent felülír.

Hogyan telt első napja olimpiai bajnokként?

A verseny után sajnos nem került sor a szokásos, úgynevezett „virágceremóniára”, mivel a japánok óvtak a versenyzőjük kizárása miatt. Ezt azért sajnálom, mert azok a szurkolók, akik végig biztattak a pálya mellett, megérdemelték volna a ceremóniát. Utána megnéztem a női 20 km-es gyaloglást, aztán már vittek is az olimpiai stadionba, az éremátadóra. Éjfél körül érkeztünk a Szlovák Házba, itt koccintottunk egy pohár pezsgővel a sikerre, aztán hazamentem, és megláttam, mennyi üzenet vár a telefonom. Én az a típus vagyok, akit nem hagy nyugodni, amíg nem válaszol a gratulációkra, úgyhogy az ötszázból olyan háromszázra visszaírtam, aztán pedig már nem volt értelme lefeküdni, mert indultunk szurkolni a kajak négyesnek. Még a küldöttség orvosával is konzultáltam, mert a sípcsontom ínhüvelygyulladás miatt elég ramaty állapotban volt a verseny után.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243989","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"319","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Mennyit kell emiatt kihagynia?

Azt még nem tudom, még vár rám a mágneses rezonancia, hogy kiderüljön, hogy csak meg van-e erőltetve, vagy pedig komolyabb a baj. De az olimpia utáni évben mindenképpen egy lazább szezont tervezek, kevesebb edzőtáborral, hogy több időt tölthessek a szeretteimmel. De persze címvédő világbajnokként szeretnék ott lenni a londoni vb-n, de először azt az inat kell rendbe rakni.

Az olimpia előtt sérüléssel küzdött, egyetlen hosszabb távú versenyen sem indult, Rióban azonban csúcsformában versenyzett. Hogyan sikerült ilyen jól a formaidőzítés?

Egy bevált sablon szerint dolgozunk, pontosan tudjuk, hogyan tervezzük meg a felkészülést, hogy a forma a verseny idején legyen a legjobb. A sérülésem miatt sem hagytam abba az edzést, még amikor nem is tudtam gyalogolni, akkor is úsztam és bicikliztem, edzésben tartottam magam. A livignói magashegyi edzőtábor volt a kulcsfontosságú, tudom, hogy ha ott megcsinálom azt, amit kell, akkor ideális körülmények között 3 óra 36-37 perc alatt teljesíteni tudom az 50 kilométert. A versenyek nem hiányoztak, ez nem olyan versenyszám, ahol bele kell jönni a versenytempóba, itt az ember az edzésekből dolgozik.

Az edzőtáborban már nem fájt a lába?

Dehogynem, amikor heti 200 kilométert gyalogoltam le, akkor jókora terheléseket kapott. Néha edzésen meg is kellett állnom, hogy megmasszírozzam, és úgy folytattam. Sokszor a határon mozogtunk, néha úgy éreztem, amit csinálunk, az már szinte provokáció.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243990","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"336","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Volt olyan napja, amikor nem volt kedve az edzéshez?

Ha egészséges vagyok, az fantasztikus érzés, és én ezt még mindig élvezem. Ne úgy képzelje ezt senki, hogy mi csak kínlódunk, mi ezt tényleg szívesen csináljuk. De vannak napok, amikor nem megy úgy, ahogy az ember szeretné, és legszívesebben abbahagyná. A riói verseny alatt sem éreztem magam ideálisan, leállhattam volna. De pont az ilyen pillanatokban formálódik az ember jelleme. Amikor jól megy, mindenki király. Az fantasztikus. Igyekszünk is erre ráállni, nekem jó formám is volt, mert a hőségben is legyalogoltam az ötven kilométert 3:40 alatt. De teljesen más érzésekkel kell megbirkózni, amikor az embert könnyen viszi a lába, és akkor, amikor végig kell gürcölnie az egészet. Ha pedig nem csináltál végig edzéseket negatív érzésekkel, akkor verseny közben sem tudsz reagálni.

Mit jelent önnek az olimpiai aranyérem?

Ez a pályafutásom csúcsa. Semmi sem fogható ehhez. Már csak azért is, mert minden sportnak az olimpiai eszme az alapja. Nem azért foglalkozunk a sporttal, hogy pénzt, jutalmakat kapjunk, hanem mert élvezzük. Sok mindent el lehet érni, én már megnyertem a Világkupát, a vb-t és most az olimpiát is, de amíg élvezni fogom a sportolást, és egészséges leszek, addig biztosan folytatom.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243991","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"306","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Ön újságírást tanult, most pedig sok cikk főszereplője. Ha önnek kellene cikket írnia a gyalogló Matej Tóth sikeréről, milyen címet adna neki?

Azt emelném ki, amit az egyik lap is írt: a világbajnok olimpiai bajnok lett. Ezt szívmelengető volt olvasni.

Hogyan értékeli a szlovákiai küldöttség riói szereplését?

Két arany és két ezüst – ez nagyszerű mérleg. Mielőtt Rióba jöttünk, azt mondtam, négy érmet tippelek, és hatban reménykedek. Örülök, hogy igazam lett, és a hathoz sem hiányzott sok. A küldöttség igazolta, hogy Szlovákia jól fel tud készülni a világeseményekre. Csak kevés küldöttség mondhatja el magáról, hogy versenyzőik harmada a legjobb tízben végzett. Értékeljük ezt, és értékeljük a 15. vagy 17. helyeket is. Ezek kitűnő eredmények. Én például az első olimpiámon 32. lettem, a másodikon 26. Ha valaki elítéli ezeket a versenyzőket, akkor nekem sem kellene itt ülnöm aranyérmemmel a nyakamban. Mindenkinek megvannak valahol a határai, de a sikerért mindenki a maximumot nyújtja. Az olimpián a világ legjobbjai jönnek össze, és az sem szégyen, ha valaki a 40. helyen zár. Én a 40. helyezettre is felnézek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?