Vlčekék döntősök K2-ben

Rio de Janeiro |

<p>Idén csak négyszer ültek ketteskajakban, akkor is ferdén. Viszont mire eldöntötték, hogy ezt a számot inkább kihagyják az olimpián, már késő volt. Így hát elindultak, és be is jutottak a holnapi döntőbe. Vlček Erik és Tarr György számára azonban a K2 csak felkészülés a várva várt négyesre.</p>

Vlčekék az előfutamukban másodikok lettek, nem is próbálták meg kihajtani magukat a toronymagas favorit németek ellen, akik győzelmükkel egyenesen az A-döntőbe jutottak. A középdöntőben a 3. helyen ért célba a szlovákiai egység a portugálok és a litvánok mögött, ezzel bekerült a döntőbe.

„Nem is számítottunk erre” – ismerte el Vlček Erik, aki 2014-ben világbajnok volt Tarr-ral K2-ben. „Ebben az évben egyáltalán nem ment nekünk a kettes, nem jól ültünk a hajóban. Csak hát későn jött a döntés, hogy a K2-est hagyjuk a fenébe, július elején már nem lehetett változtatni. Aki már be van nevezve, annak muszáj elindulnia, mert minden versenyszámból kizárják. Elküldtük a hajót, eljöttünk, és azt mondtuk, ha Krisztus is úgy akarja, akkor valami sikerülhet” – tekintett fel Vlček, hiszen a Lagoa-stadionban lenyűgöző helyszínen versenyeznek a kajakosok, felettük magasodik a Corcovado-hegyen a világhírű Krisztus-szobor.

Tarrék az előfutamban és a középdöntőben sem találkoztak hínárral, ami a K1-ben induló Gelle Péter versenyét előző nap teljesen tönkretette. A versenynap során azonban négy versenyző is óvást nyújtott be a körülmények miatt, így a szervezők igyekeztek megtisztítani a pályát. „A legnagyobb igyekezet mellett is megeshet, hogy beleakadunk. A szél is széthordhatja a hínárt és a leveleket, nekünk most szerencsénk volt” – jegyezte meg Vlček Erik.

Vlčekék csütörtökön, közép-európai idő szerint 14:08-kor indulnak a döntőben, ahol nincsenek érmes ambícióik, mert a német, a szerb és az ausztrál egységnek ez a fő száma, de mögöttük nyílt a verseny.

„Ha nyolcadikok leszünk, az is rendben van, nem fogunk összetörni, számunkra a K4-es a prioritás” – hangsúlyozta Tarr György. A négyesek előfutamaira pénteken, a döntőre szombaton kerül sor. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?