Több mint száz dzsihadista hagyta el civilekkel a szíriai Manbídzs várost

Washington |

<p>Több mint száz szíriai dzsihadistának hagyták a mérsékelt lázadók, hogy gépjárműveken elhagyják az észak-szíriai Manbídzs várost, mert élő pajzsként civileket vittek magukkal - közölte az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni amerikai vezetésű nemzetközi koalíció szóvivője Bagdadban kedden, amikor video-sajtóértekezletet tartott a washingtoni védelmi minisztériumba meghívott újságíróknak.</p>

Az IÁ harcosai 2014 eleje óta tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai jelentőségű várost. Az arab és kurd harcosokból álló, az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SZDE) nevű mérsékelt lázadócsoport augusztus 6-án űzte ki onnan a őket, a dzsihadisták gépkocsikon menekültek, de a járművekben voltak túszul ejtett civilek, illetve olyan lakosok, akik el akartak menekülni a városból, és önként tartottak a szélsőségesekkel. Az SZDE harcosai nem támadták ezeket a járműveket, hogy elkerüljék a civil áldozatokat.

A nyilatkozó amerikai katonai szóvivő azt mondta: nem tudni, hogy a mérsékelt lázadók előre megállapodtak-e az IÁ-val szabad elvonulásukban. Az SZDE már korábban is felajánlotta az IÁ-nak, hogy manbídzsi harcosai biztonságosan elvonulhatnak, de akkor visszautasították ezt. A szóvivő szerint elképzelhető, hogy az elmenekült dzsihadisták egy része már Törökországban van, de a többiek bizonnyal szétszéledtek Szíriában. A nemzetközi koalíció azonban igyekszik nyomon követni ezeket a fegyvereseket. Ilyen céllal egy hadművelet van folyamatban - tette hozzá, de részleteket erről nem mondott a siker érdekében. A dzsihadisták nagyon sok pokolgépet hagytak Manbídzsban - jegyezte meg.

Az IÁ rendszeresen használ élő pajzsként civileket, így volt ez a korábbi iraki harcokban is. Manbídzsban például többször a tűzvonalba küldték a lakosokat - mondta a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?