Élénken pezseg a lakáspiac

Pozsony |

<p>A bankok határidős betétei viccesen alacsony hozamot biztosítanak, a rész-vénypiac pedig egyre kockázatosabb, emiatt egyre többen döntenek úgy, hogy ingatlanba fektetik a pénzüket. Az elemzők szerint a jelenleg eladott egy- és kétszobás lakások felét azok veszik meg, akik csak a pénzüket szeretnék biztonságban tudni.</p>

A pénzüket ingatlanba fektetők többsége arra számít, hogy az ingatlanok ára tovább nő, így attól sem riadnak vissza, hogy a lakásvásárláshoz hiányzó összeget hitelből pótolják. Az olcsó, 1,5 százalékos kamatozású jelzáloghiteleknek és a bérbeadásból befolyt összegnek köszönhetően ugyanis nem kell tartaniuk attól, hogy a beruházásuk veszteséges lenne. A jegybank elemzése szerint egy átlagos lakóingatlan ára már 9 évnyi bérbeadást követően megtérül, a befektetés éves hozama így 11 százalék körül mozog.

Megéri számolni

„Ahhoz azonban, hogy ez valóban így legyen, több tényezőt is figyelembe kell venni” – vallja Filip Glas, a FinStat elemzője. A nagyobb munkanélküliséggel küszködő kelet- és közép-szlovákiai járásokban például nehezebb túladni a lakásokon, ráadásul a lakbérek is alacsonyabbak. Arról sem szabadna megfeledkeznünk, hogy ha a lakást a vásárlást követő öt éven belül szeretnénk eladni, az ártól függően 19 vagy 25 százalékos adót és 14 százalékos járulékot kell fizetni. „Vagyis, ha a lakást nyereséggel szeretnénk eladni, akkor legalább öt évig kell, hogy a tulajdonunkban legyen, ami több járulékos költséggel is jár” – mondta Glas.

Újabb drágulás várható

Amitől továbbra sem kell tartanunk, az a lakóingatlanok árának a csökkenése. „Az ingatlanárak növekedése nem áll meg. Csak idén átlagosan 5 százalékos drágulásra számíthatunk, szemben a tavalyi 1 százalékos áremelkedéssel” – nyilatkozta Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Ősztől ráadásul az új építésű lakások esetében még az átlagosnál is nagyobb drágulásra számíthatunk. Novemberben lép ugyanis életbe az az új szabályozás, amely nagyobb anyagi terheket ró a beruházókra. Az előzetes becslések szerint például egy száz négyzetméteres lakás ára így akár 5 ezer euróval is nőhet. (mi, SITA, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?