Orbán háza előtt is lehet tüntetni

Budapest/Pozsony |

<p>Bár korábban az Alkotmánybíróság nem talált kivetnivalót abban, hogy a rendőrség nem engedélyezett tüntetést Orbán Viktor lakhelyén, úgy tűnik, vasárnap mégis lehet majd demonstrálni a magyar miniszterelnök háza előtt.</p>

Büki Zoltán ellenzéki aktivista ugyanis a menekültkvótákról szóló népszavazás „értelmetlen mivolta” ellen jelentett be tüntetést arra a napra Orbánék utcájába.

Negyedik nekifutásra

Az aktivista harmadszor fut neki a dolognak, ám most jó esélye van arra, hogy meg is tarthatja a demonstrációt. Először egy legfeljebb százas nagyságrendű, hangos tiltakozó akciót akart bejelenteni, ám ezt a rendőrség elutasította. Érveik szerint a terület „fizikai sajátosságai miatt“ nemcsak a miniszterelnök szűk lakókörnyezete, hanem az utcában lakók magánszférához való joga is sérülhet. Emellett a demokratikus társadalmakban elvárható tolerancia sem indokolja, hogy a politikai véleményformálókat „a magánszférához való alapjogok aránytalan sérelmével” helyezzék nyomás alá.

A rendőrségnek lehetősége volt ezekre az érvekre hivatkozva betiltani a megmozdulást. Mint arról korábban írtunk, az Alkotmánybíróság nemrég úgy nyilatkozott: nem tisztázott, hogy ha ütközik a gyülekezési jog gyakorlása és a magánélet védelme, milyen szempontok szerint kell feloldani ezt az ellentmondást. Erre az Országgyűlésnek kell megoldást találnia az év végéig. Addig a rendőrség hatáskörében van a döntés, az Orbán házához meghirdetett tüntetésekkel kapcsolatban pedig eddig mindig tiltó határozatot hoztak. Büki az igazságszolgáltatáshoz fordult, ám a bíróság helyben hagyta a rendőrségi tiltást.

Ülve tüntetnének

Az aktivista másodszor egy olyan tüntetést jelentett be, melynél felajánlotta, hogy a tiltakozók ötvennél kevesebben lesznek, nem hangoskodnak, csak transzparensek lesznek náluk, és hogy ne lássanak be a házak kertjébe, a járdán ülve tiltakoznak majd. A rendőrség ezt az akciót is elutasította, ám Büki ismét bírósághoz fordult, és most a javára ítéltek – írja a Nol.hu. A bíróság ugyanis kimondta, a rendőrség rosszul határozott, mert a tüntetők a gyülekezéshez való joguk gyakorlása során nem sértik mások alapjogait. A verdikt szerint az pedig nem lehet ok a tiltásra, hogy a maguk szabta feltételeket esetleg később nem tudjuk biztosítani.

Büki most teszteli a rendszert, és a végzés alapján újabb tüntetést jelentett be, ugyanezekkel a feltételekkel.

Humoristák a Bonapartyn

Közben Pozsonyban már nyolcadik alkalommal tüntetnek ma Robert Fico miniszterelnöknek a Bonaparte lakóparkban bérelt lakása előtt.

Az ellenzék által szervezett 8. Bonapartyn humoristák lépnek fel, illetve Milan Kňažko színész-politikus, aki 2014-ben Fico vetélytársa volt a köztársaságielnök-választáson, és egyébként az adócsalás gyanújába keveredett vállalkozó, Ladislav Bašternák szomszédja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?