Hétfőn utalják a Bethlen pénzt

Komárom |

<p>Jóval az iskolakezdés előtt, már a jövő héten megkapják a szülők a magyarországi oktatási-nevelési támogatást. Az összeg jövőre ismét 75 euróra emelkedik. Bár a támogatás sokszor nem a gyerekek javát szolgálja, a rendszer egyelőre nem változik.</p>

Augusztus 8-án megkezdi a Bethlen Gábor Alap (BGA) a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásának folyósítását a jogosult pályázóknak. 2016-ban összesen 44 780 óvodás, alap- és középiskolás diák részesül 55 eurós támogatásban, további 79 egyetemista pedig 10 eurós hallgatói támogatást kap. „Az OTP-ben számlával rendelkező sikeres pályázók számlájára hétfőn megérkezik a pénz. Azok, akik nem nyitottak számlát a pénzintézetben, az ország bármelyik OTP-fiókjában, készpénzben, augusztus 8. és december 31. között vehetik fel a támogatást” – tájékoztatott Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Valamivel később kapják meg a támogatást azok a középiskolás diákok, akik a pályázat leadásakor már elmúltak 18 évesek. „Ők egyéni elbírálás alá esnek, mivel a Kárpát-medencében egyedül a szlovákiai közoktatásban alkalmazzák a 9+4-es modellt, vagyis 9 osztály alapiskolában és 4 középiskolában” – magyarázta a szövetség elnöke.

Idén különböző okoknál fogva 723 kérvényt utasítottak el, néhányan nem teljesítették a feltételeket, mások nem pótolták a hiányzó dokumentumokat. Olyanok is akadnak, akik megpályázzák a támogatást, de végül nem veszik fel az összeget, ilyen esetben a pénzt januárban visszautalják a BGA-nak. Jókai Tibor ezért azt javasolja a szülőknek, hogy nyissanak számlát a pénzintézetben, mert az oktatási támogatás folyósítására nyitott számla teljes mértékben ingyenesen használható.

A szlovákiai magyar diákok 2011-től részesülnek támogatásban, mely időközben az eredeti 75 euróról – gazdasági okok miatt – 55 euróra csökkent, miközben a hallgatói támogatás nem változott. „Potápi Árpád János, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár júliusban jelentette be, hogy 2017-től ismét 75 euró lesz a támogatás összege” – mondta Jókai Tibor, aki elismeri, hogy vannak szülők, akik a pénzt nem a gyerekekre költik. Állítja, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság legutóbb két éve kérte ki az SZMPSZ ezzel kapcsolatos tapasztalatait. „Régiónként felmértük, és tájékoztattunk a helyzetről, viszont a többi országban nincsenek ilyen jellegű gondok, így egyelőre nem tervezik a rendszer módosítását” – zárta a szövetség elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?