Baltával kaszaboltak le Indiában egy párt, mert nem fizették meg filléres tartozásukat

Újdelhi |

<p>Baltával kaszabolt le egy felső kaszthoz tartozó bolttulajdonos egy dalit kisebbséghez tartozó párt az észak-indiai Uttar Prades államban, mert nem fizették meg filléres tartozásukat - jelentette a helyi rendőrség pénteken</p>

A pár mindössze 15 indiai rúpiával (mintegy 60 forinttal) tartozott a bolttulajdonosnak. A szörnyű gyilkosság Uttar Prades székhelyétől, Lucknowtól mintegy 294 kilométerre nyugatra fekvő Mainpuri körzetben történt.    A rendőrség szerint a pár a rémtettet megelőzően három nappal a boltostól hitelre vett három csomagnyi süteményt gyerekeinek. Helyi sajtóértesülések szerint a pár mezőgazdasági dolgozóként kereste kenyerét, és néhány napos haladékot akart kérni a boltostól, hogy visszafizethesse tartozását. Azonban a felbőszült férfi baltát ragadott és lekaszabolta őket.   A hatóságok időközben letartóztatták a bolttulajdonos, aki ellen gyilkosság miatt indítottak vizsgálatot. Az eset a dalit kisebbség körében pánikot keltett és tüntetésekhez vezetett Mainpuriszerte.   A dalitok egykor az indiai társadalom legalján elhelyezkedő érinthetetlenek kasztjába tartoztak, és a hagyományosan szentként tisztelt tehenek tetemének összegyűjtését végezték. Július 11-én Gudzsarát államban egy önbíráskodás céljából szerveződött indiai csoport négy dalit férfit félmeztelenre vetkőztetett, egy autóhoz kötözött és teljesen összevert amiatt, mert azt gyanították, hogy megöltek egy tehenet. Az incidens és a velük szemben tanúsított, lealacsonyító bánásmód miatt a dalitok sztrájkba léptek és nem földelték el több száz tehén tetemét India nyugati részén.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?