Špirko bűne

<p>Eljárás indult Vasiľ Špirko speciális ügyész ellen, hivatali jogkörrel való visszaélés gyanújával. Az e sorok írója által gyakorta ostorozott, hiányos igazságügyi kommunikáció miatt kevés ügyészt (és bírót, de róluk ma nem lesz szó) ismerünk név szerint.&nbsp;</p>

Nálunk nincsenek Falconék, noha igény az volna rájuk. Špirkót a szűk szakmai közegén kívül legfeljebb ha a sajtó bűnügyekkel foglalkozó része ismerte. Eddig. Most valami barbárat mondtak róla. Azt, hogy a büntető törvénykönyv 326. paragrafusának 1. bekezdése a pontja és a 2. bekezdés b pontja alapján eljárás indult ellene. Ha a gondolat megrontja a nyelvet, akkor a nyelv is megrontja a gondolatot – írja George Orwell A politika és az angol nyelv című, 1946-os, korszakos esszéjében. Orwell hat szabályt állít fel, nemcsak kora íróinak, hanem a nyelv használóinak általában, amelyek közül az utolsó az, hogy az előző ötöt inkább szegjék meg, mintsem hogy valami kifejezetten barbár dolgot mondjanak. Mint például, hogy eljárás indult ellene a büntető törvénykönyv 326. paragrafusának 1. bekezdése a pontja és a 2. bekezdés b pontja alapján. Hát nem feltűnő, hogy – miként Malina Hedvig esetében – még azt sem akarják megmondani, mit csinált ez a Špirko? Boldogan írnánk le azt, hogy a politikumtól független rendőrség majd jól kivizsgálja az ügyet, és ha történt bűncselekmény, akkor vádemelési javaslattal továbbítja a politikumtól szintén független ügyészségnek, hogy az végül a független bíróság elé kerüljön, ahol majd elfogulatlan, pártatlan ítélet születik. De hát a helyzet nem ez. Éppen a Bašternák-ügy, amely miatt most Špirko bajszát is húzogatják, döbbentheti rá mindazokat, akiket a Gorilla-ügy, vagy az intézményesedő korrupció más vadhajtásai eddig még nem, hogy ebben az országban élnek a „mi embereink” és a többiek. Az, hogy az országban kialakult büntethetetlen emberek egy csoportja, Vladimír Mečiar vívmánya. Az pedig, hogy ez az állapot az ő bukása után ennyi évvel is fennáll, rendszerhiba. A még csak most kezdődő, és ki tudja, hogy folytatódó Špirko-ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom célja a hatalom, a kényelmetlen emberek félreállításáért pedig bármire hajlandók. A nem a „mi embereink” kategóriába tartozó köztisztviselőknek ilyenkor lenne igazán szükségük arra, hogy érezzék a társadalmi támogatottságot. Ehhez az kell, hogy a politika nyelve ne rontsa meg gondolatainkat, és továbbra is inkább a saját, józan paraszti eszünknek higgyünk, és annak, amit látunk, nem annak, amit akarnak, hogy lássunk. Akár a rendszerszintű változás is elérhető, ha van társadalmi akarat. Ha erről a lehetőségünkről lemondunk, az „ő embereik” nyertek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?