Hercegeket vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában tüntetés miatt

Rijád |

A szaúdi királyi gárda őrizetbe vett 11 herceget, amiért Rijádban a királyi palota előtt tüntettek, és nem voltak hajlandóak elhagyni a helyszínt - jelentette szombaton a Szabak című rijádi internetes újság.

A Szabak forrásai szerint a hercegek Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király azon rendelete ellen tiltakoztak, amely megtiltotta, hogy a kormány állja az uralkodó család tagjainak áram- és vízszámláját, továbbá kárpótlást követeltek egy gyilkosság miatt elítélt és tavaly kivégzett herceg haláláért.

A konzervatív arab országban az elmúlt hónapokban kezdeményezett reformok részeként a szaúdi vezetés többször is hangsúlyozta, hogy a törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Az új helyzetet nyilvánvalóvá tette, amikor a szaúdi biztonsági erők november elején a királyi családhoz tartozó tizenegy herceget, négy tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert vettek őrizetbe a Mohamed bin Szalmán trónörökös vezetésével frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság utasítására, pénzügyi bűncselekmények és hatalommal való visszaélés vádjával.

A kampány keretében a szaúdi hatóságok összesen több mint 300 embert hallgattak ki.

Mint azt Mohamed bin Szalmán trónörökös a The New York Times című amerikai lapnak adott interjúban kijelentette, a gyanúsítottak 95 százaléka beleegyezett abba, hogy a büntetőeljárás elkerüléséért cserében vagyonából kártérítést fizessen a korrupcióval az államnak okozott károkért, amelyek az elmúlt években a 100 milliárd dollárt is elérhették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?