Hol a határ az ámokfutás és terrormerénylet között?

<p>Elmosódnak a határok az ámokfutás és a terrorcselekmény között - írja a dpa német hírügynökség, amely a nizzai, würzburgi, a müncheni és az ansbachi véres események kapcsán megpróbálja számba venni a jelenség hátterét.</p>

"A különbség az ámok(futás) és a terror között már nem játszik szerepet, történelmileg túlhaladott" - mondja Franco Berardi olasz filozófus a müncheni Süddeutsche Zeitungban megjelent interjújában. "Az iszlamista terror esetében már nem tudatos politikai cselekedettel van dolgunk, mint volt a német városi gerillák, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) által űzött terrorizmus idejében. A nizzai és a würzburgi tettek mögött nem ismerhető fel politikai stratégia" - állapítja meg Berardi, aki "iszlamista kétségbeesettségről" beszél. A most elkövetett bűncselekmények kórlélektani hátterét kutatva is nagyok a hasonlóságok az ámokfutók és a terroristák között. Fanatikus egyéni elkövetőkről van szó, kiknek gyűlölete szélsőséges iszlamista internetes oldalakból táplálkozik és tettük elkövetéséig senkinek sem tűnnek fel.    2011 márciusában a koszovói albán Arid Uka a frankfurti repülőtéren megölt két amerikai katonát és további kettőt súlyosan megsebesített. Ez volt az első iszlamista merénylet német földön. Uka nem volt hálózat része, internetes gyűlöletoldalak tüzelték fel.    Peter Neumann, a londoni King's College tudósa "magányos farkasokról" beszél, kiknek számára az Iszlám Állam terrorszervezet "lehetővé teszi, hogy személyes problémáikat politikai projektbe csatornázzák be. Az Iszlám Állam úgymond engedi, hogy ehhez az Iszlám Állam +márkanevet+ használják" - fejtegeti Neumann.    Az Iszlám Állam már 2014 szeptemberében propagálta a nizzaihoz és a würzburgihoz hasonló támadásokat: nem tűzfegyverekkel kell ezeket végrehajtani, hanem mindenki által hozzáférhető eszközökkel, késsel, kővel, autókkal.    Thomas de Maiziere német belügyminiszter már a Würzburgba tartó vonaton elkövetett baltás merényletet is úgy kategorizálta, hogy "az ámokfutás és a terror határán mozog." Az ansbachi robbantás után az Iszlám Állam terrorizmusához való kötődést éppenúgy nem zárta ki, mint a személyiségzavart, "vagy a kettő kombinációjáról" is szó lehet.    A dpa politikai kisszótára az ámokot a maláj nyelvből eredezteti, jelentése pedig dühös, dühödt, felbőszült. A terror a latin terrere szóra vezethető vissza, annyit jelent, hogy megijeszteni, megrémíteni, megfélemlíteni.     A terrorizmus politikai motivált, szisztematikusan megtervezett erőszak, amely a társadalmi status quo ellen, politikai, vallási vagy ideológiai változtatásra irányul. A terroristák gyilkosságai és rombolásai a célt szentesítő eszközök. A terrorcselekmények gyakran irányulnak a lakosság, vagy szimbolikus tartalommal bíró célpontok ellen.    A terrorizmust és a terrort gyakran egy kalap alá veszik. A terrorcselekményektől eltérően a terror - mint rémuralom - inkább egy állam hatalmi eszköztárához tartozik. A szó a "megfélemlítés", "nyomásgyakorlás" jelentésben a köznyelvi fogalomtárba is bekerült.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?