Zala nyugdíjazná Ficót

<p>Most nem az ellenzék vezére üzente meg a miniszterelnök-pártelnöknek, hogy ideje lenne távozni, hanem saját párttársa, a Smer egyik alapítója és európai parlamenti képviselője, Boris Zala.</p>

Ez újabb bizonyíték lenne arra, hogy a Smer európai képviselői elszakadtak volna a realitásoktól – amivel a járási szervezetek vezetői vádolták őket? Igen is, meg nem is.Először is szögezzük le, hogy ha egy interjúban, amit ráadásul a .týždeň hetilapnak adott, Zala nyíltan a távozást ajánlja a Fico–Kaliňák-duónak, miközben a vezetésbe olyan „modern, progresszív” embereket ültetne, mint Kažimír, Pellegrini, Raši vagy Ondruš, akkor nagy lehet a pánik a Smerben. Még ha kifelé nem is mutatják. Zala valószínűleg helyesen ítéli meg a helyzetet abból a szempontból, hogy ha a jelenlegi vezetés marad, és a párt továbbra is a nemzeti-konzervatív-keresztény (és tegyük hozzá, idegenellenes) vonalon lovagol, akkor kódolva van a HZDS és az SDKÚ sorsának követése. A Smer már évek óta ezen a pályán mozog, csillaga hanyatlóban. Itt tehát Zala áll a realitások talaján, és a járási főnökök vannak attól elszakadva, amikor körmükszakadtáig védik Kaliňákot meg Ficót. Csakhogy Zala érvelése két előfeltételből indul ki: 1. A Fico–Kaliňák-duó távozhat. 2. Ha elmennének, akkor megállhatna a modern baloldalivá alakuló, vagyis végre nem csak a nevében szociáldemokrata Smer hanyatlása. Itt már alighanem Zala szakad el jócskán a realitásoktól. Mert ő aztán soha nem találkozott az olyan oligarchák befolyásával a pártban, mint Výboh, Široký vagy Brhel. Csakhogy a Smer kezdetektől fogva az ő projektjük volt, ők dobták össze a pénzt (amit Fico „saját fejével” szerzett), ők jelöltek embereket az állami cégekbe és a hivatalokba (ami Fico szerint legitim), és ők nyernek szinte minden közbeszerzést (amit Zala nem akar észrevenni, mert annyira ostoba nem lehet, hogy ne látná). A Fico–Kaliňák-duó épp azért nem távozhat, mert személyesen ők vitték tökélyre a mindent behálózó korrupció működtetését, ők garantálják a megrendeléseket és a pozíciókat a Smerbe befektető „részvényeseknek” és legfőképp a korrupt politikusok és a velük összefonódó oligarchák és pénzügyi csoportok büntetlenségét. A fausti alku nem engedi távozni Ficót, ha formálisan a fő belügyérrel együtt feladná is funkcióit, a háttérből kézben kellene tartani az irányítást, mert félő, hogy kártyavárként omlik össze az egész gépezet, beláthatatlan következményekkel. A másik előfeltétel is sántít. Addig még csak hagyján, hogy Zala helyesen látja, a nemzeti, kulturálisan konzervatív eltökéltségű választók irányában nagy a tolakodás, az SNS meg Kotleba is ezekre hajt, és úgy tűnik, a Smer itt vesztésre áll. De ez még nem jelenti azt, hogy egy baloldali fordulat a balliberálisoknak, szocdemeknek, zöldeknek eredményt hozna. Ami működhetett volna 2006-ban, az nem biztos, hogy beválna 2016-ban. A Smer alighanem túlságosan kompromittálta magát, különösen a fiatalok meg az értelmiség számára választhatatlanná vált, ezért marad a görcsös kapaszkodás a fogyatkozó idősebb vidéki szavazókba a nacionalizmus és szociális demagógia keverékével, ami egyre kevésbé működik. Az általa megcélzott választók számára még maga Zala is jórészt hiteltelen, mert ha nem merült is bele tevőlegesen a korrupciós mocsárba, másfél évtizedig nem akarta észrevenni és szótlanul tűrte, miközben egyik zsíros pozícióból a másikba ült, vagyis a fausti alkuból nagyon is profitált. És a Smerben nincsenek olyan „modern, progresszív” arcok, akik ezzel ne így lennének, maximum nem az alapítástól vannak jelen, mint Zala.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?