Ásítozó postaládák

<p>Hosszú évek óta nem dobtam be felbélyegzett levelet postaládába. Képeslapot is 2005-ben küldtem utoljára, illetve azt sem én, csak aláfirkantottam egy csoportos üdvözletet Barcelonából, aztán fél órába telt, míg találtunk egy postaládát.</p>

Ez főleg azért abszurd, mert kamaszkoromban gyűjtöttem a képeslapokat, és folyamatosan küldtem is őket vastag borítékokban a hozzám hasonlóan szenvedélyes gyűjtőknek Japánba, Pakisztánba, Algériába, Kanadába… A szüleim szerint emiatt meg is figyeltek minket azok, akiknek ez volt a foglalkozásuk a nyolcvanas években. Mostanában nem gyűjtök semmit, és e-mailben intézek mindent: a levelezést, a számlákat, de még húsvéti, karácsonyi, újévi jókívánságok célba juttatását is. Ezért némi bűntudatom támadt, amikor olvastam, hogy a kevés küldemény miatt októbertől drágulnak a postai szolgáltatások. Persze tudtam, hogy mások is úgy vannak a postaládákkal, mint én, de nem sejtettem, hogy ekkora a baj. Az éves forgalomcsökkenés 5–7 százalékos, emiatt magasabbak az egy kézbesítésre jutó költségek. Épp a minap voltam szemtanúja Pozsonyban egy postaláda kiürítésének. Megállt a Szlovák Posta sárga kocsija, kipattant a sofőr, nyitotta a ládát és kivett három-négy levelet. Tizenöt éve még zsákot raktak a postaláda alá, abba ömlött a sok levél. Most 45 centes bélyeg kell a belföldi levélre, az ajánlott küldemény 1,15 euró – a kézbesítés mindkettőnél két nap! De az utóbbi legalább nem kallódhat el. Szóval versenyképesség terén valahogy úgy állnak az e-maillel, mint a taxisok az Uberrel. A levél 5 centtel lesz drágább. Nem tűnik soknak, de nem is lendíthet nagyot a cégen – reklámnak meg pocsék. Az áremelést nem a levelezők szívják meg, hanem mindenki, aki pénzt utal a postán – ez 20 centtel lehet drágább. És ugye tudjuk, kik nem használnak internet bankinget. Bizony: a nyugdíjasok, akik nem igazodnak ki az új technikában, illetve a szegények, akiknek nem telik internetre, de még bankkártyájuk sincs. Apropó: bankkártyák. A hírből azt is megtudtam, hogy a postán októbertől bankkártyával is lehet fizetni. Hurrá! Fogalmam sem volt, hogy jelenleg nem lehet. De honnan is sejthettem volna, hiszen azt hittem, ők is a 21. században élnek. Ráadásul ezt az arcpirító dolgot olyan büszkén közölték, mintha legalábbis a fénypostát készülnének bevezetni. Az áremeléstől idén 3,5, jövőre 14 millió euró pluszt vár a cég. Csupán az nem derül ki a hírből, hogy az állam mennyivel szponzorálja évente, azaz mennyit költ a postára a mi adónkból. Mindenesetre árulkodó, hogy az összcsomagküldés csupán 28 százaléka bonyolódik a Szlovák Postán, a torta többi szelete magáncégeké. Viszont ez a szolgáltatás nem is drágul. Hát mi ez, ha nem jó hír!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?