Megnyílt a 191. balatonfüredi Anna-bál

Balatonfüred |

<p>Erős hagyományból táplálkozik a balatonfüredi Anna-bál - mondta az emberi erőforrások minisztere szombat este Balatonfüreden a 191. Anna-bál megnyitóján.</p>

Balog Zoltán, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: 1825 óta hat és fél generáción át tartják meg az Anna-bálokat, és ez az erős hagyomány egy erős Balatonfüredből következik.  A város erős abban az elhatározásban, hogy kulturálisan, a turizmus szempontjából és gazdaságilag egy "polgári kristályosodási pont" legyen, amelyet érdemes megjegyezni nemcsak Magyarországon, hanem határainkon túl is. A miniszter hozzátette, ahhoz, hogy ilyen erős hagyomány legyen, erős vezetésre is szükség van, és olyan polgárokra, akik azt szeretnék, hogy Balatonfüred erős legyen. Balatonfüred kulturális partnervárosa, Vác polgármestere Fördős Attila köszöntőjében azt mondta, hagyományaink, melyek magyarságunkra jellemzőek, azért fontosak, mert megkülönböztetnek bennünket más kultúráktól. Hozzátette: amikor ezeket a hagyományokat gyakoroljuk, erősítjük jelenünket is. Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt: az Anna-bál Európa egyik legrégebbi bálja, mely őrzi a múlt emlékeit. Hozzátette, a hagyományok tisztelete mellett az elsőbálozók évről évre megújítják a rendezvényt fiatalságukkal, szépségükkel, belső értékeikkel. A szervezők tájékoztatása szerint a bálon idén 480-an vesznek rész, közülük 250 hölgy nyakába kerültek herendi porcelánszívek, melyek mintázata idén a kagyló belsejét idézi. Az est folyamán a hagyományok szerint a résztvevők közül a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, majd a szűkített mezőnyből szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akiket este fél tizenkettőkor mutatnak be. Ők vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon mutatkoznak be a közönségnek, majd lovas huszárok kíséretében sétakocsikázásra indulnak a városban. Az Anna-bál szépe idén is Viktória-mintás Herendi vázát, udvarhölgyei pedig Rothschild- és Apponyi-mintásat kapnak ajándékba. Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?