Miről ír a csütörtöki Új Szó?

<p>Valótlant állított Štefan Harabin a 113 ezer eurós jutalmával kapcsolatban. A Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke szerint az összeg nem jutalom volt, hanem a speciális bíróknak járó pótlék.&nbsp;</p>

A Legfelsőbb Bíróság azonban nyilvánosságra hozta Harabin fizetési szalagját, melyről kiderül, hogy az összeg jutalom volt, melyről Harabin maga döntött. A botrányos ügy részleteiről a csütörtökön megjelenő Új Szóban olvashatnak. Lapunk Hasznos tanács rovatában ezúttal arra keressük a választ, hogy az egyes foglalkozási ágak alkalmazottai hogyan meríthetik a szabadságukat, a gazdasági rovatban pedig beszámolunk a mohi atomerőműben tartott razziáról, amely során a rendőrök az erőmű 3. és 4. blokkját építő cégek könyvelését és szerződéseit foglalták le. Tucatnyi utca újulhat meg Komáromban: a munkálatok várhatóan jövő tavasszal kezdődnek – részletek a Régióban. A Sportrovatból megtudhatják, kik keresik a legtöbbet a szlovákiai sportolók közül. Emellett előzetest közlünk a labdarúgó Európa Liga-selejtező visszavágóihoz, és folytatódik olimpiatörténeti sorozatunk is. A csütörtöki számot a Börze apróhirdetési melléklet, az Utazás, valamint a tízoldalas Kert és udvar melléklet teszi teljessé. Csütörtökön olvashatják először színes nyári rovatunkat, a Nyaralót is, amely mostantól heti három alkalommal jelentkezik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?