Automata segélykilátás

<p>Tárcaközi egyeztetésbe került egy törvényjavaslat, amely kizárná a segélyen élőket a játéktermekből. Mondjuk, oda egyébként sem sokan járnak közülük, inkább kocsmák, büfék, presszók és egyéb regionális pohárszékek árnyékosabb szegleteiben üzemelő játékautomaták képernyőinek hódolnak.&nbsp;</p>

Vélhetően elsősorban innen toloncolnák el az arra érdemteleneket a legiszlatíva hiányos szövetének szorosabbra húzásával. Még mielőtt azt hinnénk, hogy a törvényalkotókat megszállta a népjóléti ihlet, szögezzük le, hogy hasonló törvényeket több európai, illetve szomszédos országban is hoztak. Ez nem is baj, a Szerencsekereket, a Dallast vagy a Szupersztárt sem itt találták fel, mégis bevált. Honosításra került, ha úgy tetszik. Nézzük hát, milyen kilátásokkal kecsegtet az új szabályozás. A vezérmotívum a szegény, szociális segélyre, közismertebb nevén a podporára utalt egyén helyzetének javítása. A polgárai iránt felelősséget viselő állam felelősen úgy dönt, hogy felelős mivoltában hoz egy törvényt, mellyel megakadályozza, hogy felelősségükben megingott polgárai elszórják a segélyüket a játéktermekben, kocsmákban, felelőtlenül. Nem szeretnénk bagatellizálni a döntés súlyát, de ha a probléma velejét nézzük, ez a lépés kicsit olyan, mintha az influenzajárvány ellen úgy küzdenénk, hogy első körben betiltjuk a papír zsebkendőt. Aki sokat fújja az orrát, náthás. Ami nem jó dolog. Úgyhogy meg kell nekik tiltani, hogy fújják az orrukat. Nézzünk egy humánus példát. Adott egy állampolgár, neve János. Havonta felveszi a podporát, de oly nagylelkű típus, hogy még a postásnőnek is ott hagy belőle mondjuk egy kettest. Ez a János bemegy a kocsmába, kikéri a sört a pepperminttel, odaballag a pulthoz, Rózsika, váltsad fel légyszi ezt az ötvenest, megyek gépezni, hátha épp ma üt be a nagy szerencse. Nem mehetsz János – dörmög tiltón Rózsika –, podporások nem gépezhetnek tegnaptól. Mire János belátja, hogy eddig helytelenül élt, és a podporát másra költi. Tönkölybúza lisztjéből sütött kenyérre, félzsíros UHT tejre, konyhai robotgépre, szennyvízlebontó kertbarát baktériumra. Ahhoz még joga van. De csak addig, míg jogrendünkbe bele nem foglalják, hogy a segélyen élő ember már olyat sem vehet, hisz segélyen alapuló mindennapjaival ez (valakik szerint) elviekben összeegyeztethetetlen.  Egyébként hol van megírva, hogy az ember a segélyéből nem vehet például osztrigát? Vagy szarvasgombát? Vagy többévi segélyét összekuporgatva egy palackot az 1982-es Mouton Rotschild bordeaux-i vörösborból, 600 euróért? Így János kénytelen lesz megkérni a minimálbérért dolgozó ivócimboráját, hogy adja kölcsön a személyijét, és azzal majd engedi játszani a digitális leolvasórendszer, amelyet a törvényjavaslat vizionál. A nyereséget meg elfelezik, hisz demokrácia van, meg szabadság, egyenlőség, testvériség. Legalábbis a kocsmában. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?