2020-ban már euróval fizethetünk Magyarországon is?

Budapest |

<p>A nemzetgazdasági miniszter nem tartja alaptalannak, hogy Magyarország az évtized végére csatlakozzon az euróövezethez.&nbsp;Varga Mihály&nbsp;erről <a href="http://magyarhirlap.hu/cikk/61240/Rajtunk_mulik_mikor_lesz_euronk">a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban beszélt</a>.</p>

Hozzátette, ehhez közelebb kell kerülni az uniós átlaghoz, valamint tovább kell javítani a termelékenységet, ugyanakkor stabilabb euró is kell, biztosabb lábakon álló, közös, fiskális politikával.

Varga Mihály szerint gyenge versenyképességgel, rossz árfolyamon csatlakozni életveszélyes, többet árt, mint használ. Hozzátette: az utóbbi 14 évben kiderültek a közös valuta gyengeségei is, a monetáris politika korlátai, a fiskális együttműködés hiánya.

A miniszter úgy vélte, sokat jelentett volna, ha a 2008-as válság idején eurót használ az ország, sok devizahiteles menekült volna meg az árfolyamok okozta csapdából. 

Ugyanakkor megmenekült Magyarország olyan kérdések megválaszolásától, mint hogy hogyan fizette volna a görög hitelcsomag rá eső részét - tette hozzá.

Felidézte, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank legutóbbi konvergencia jelentése szerint Magyarország a fontosabb kritériumokból csak az árfolyamra vonatkozó feltételt nem teljesíti, mert - Csehországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan - nem tagja az ERM-II árfolyamrendszernek. Úgy vélte, a belépéssel épp azt a versenyelőnyt adta volna fel az ország, amivel az euróövezet országai nem rendelkeznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?