Mégsem mond le a japán császár?

Tokió |

<p>&quot;Minden valóságalapot nélkülözőnek&quot; nevezte a japán császári udvarmester helyettese azokat a híreket, amelyek szerint Akihito császár távozni készül trónjáról.</p>

A 82 éves császár lemondása még a legbelsőbb körökben sem merült fel - tudta meg csütörtökön az AFP francia hírügynökség tokiói udvari forrásokból.

Az NHK japán állami tévécsatorna előző nap az uralkodóházhoz közel álló forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy Akihito néhány éven belül most 56 éves fiára, Naruhitóra bízná a Krizantém trónt. A császár állítólag azzal indokolta döntését, hogy olyasvalakinek kellene a trónon ülnie, aki gond nélkül el tudja látni az uralkodással járó kötelezettségeket.

Bár Akihitónak nincsenek komoly egészségi problémái, a tervek szerint fokozatosan csökkentenék az államfői tisztség miatt rá nehezedő terheket, és ritkítanák a hivatalos találkozókat, fogadásokat és utazásokat. A japán császár nem rendelkezik politikai befolyással, szerepe kizárólag jelképes.

A nagy tiszteletnek örvendő Akihito 1989. január 7-én, az akkor 87 éves Hirohito császár halála után lépett trónra. Ő volt az első japán császár, aki ellátogatott Kínába 1992-ben. 

Japánban több mint kétszáz éve nem mondott le uralkodó, és a jelenlegi törvények ezt nem is teszik lehetővé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?