Egyetemi világranglista: a Comenius Egyetem a 637.

Pozsony |

<p>A pozsonyi Comenius Egyetem az egyedüli szlovákiai felsőoktatási intézmény, amely felkerült a Center for World University Rankings - CWUR ezres listájára.&nbsp;</p>

Idén a Comenius Egyetem a 637. helyre került, és így a tavalyi eredményhez képest 48 helyet javított. Az első három helyen az amerikai Harvard, a Stanford és a Massachusetts Institute of Technology végzett. Az amerikai nagyágyúkat a britek követik,  a University of Cambridge és a University of Oxford. A teljes lista itt érhető el. Az intézmény évente több mint 25 ezer egyetemet hasonlít össze  és rangsorol. A legfontosabb kritériumok, hogy az adott egyetem létszámához viszonyítva hány abszolvens nyert el nemzetközi díjakat, hányan vezetnek világcégeket közülük, és hány, az egyetemen tanító akadémikus nyert el valmilyen jelentősebb nemzetközi kitüntetést. "A Comenius Egyetema CWUR-listán elért helyezése azt bizonyítja, hogy a tudományos tevékenységünk és az oktatás színvonala összehasonlítható a világ élvonalával, az egyetem finanszírozása azonban nem" - értékelte az eredményt Karol Mičieta, az egyetem rektora. Emlékeztetett: a University Ranking by Academic Performance (URAP) és a Round University Ranking (RUR) listáján a Comenius Egyetem az első ötszázban végzett. A magyar egyetemek közül hat került be a legjobb ezerbe: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (488.),a Semmelweis Egyetem (631.), a Debreceni Egyetem (661.), a Szegedi Tudományegyetem (708.), a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (850.) és a Pécsi Tudományegyetem (877.). 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?