Menyhárt is Kaliňák ellen tüntetett

Pozsony |

<p>Az ellenzék ismét az utcára hívta az embereket, ma délután Pozsonyban és Zsolnán tüntettek Robert Kaliňák belügyminiszter leváltásáért és azért, hogy Robert Fico kormányfő költözzön ki az adócsalással gyanúsított ingatlanvállalkozó, Ladislav Bašternák lakásából.&nbsp;</p>

A részvétel alacsonyabb volt az eddigieknél, ami elsősorban a kánikula és a szabadságok számlájára írható. Helyszíni tudósítónk szerint Pozsonyban a Bonaparte lakókomplexum előtt pár százan gyűltek össze.  Négy héttel ezelőtt, a legelső demonstráción még mintegy négyzren kiabálták Fico ablaka alatt, hogy "Börtönbe vele!" Most élesebb felszólítások is elhangzottak, például "nyisd ki az ajtót, mássz ki, patkány!"  Helyszíni tudósítónk tájékoztatása szerint a tüntetők között megjelent Menyhárt József, az MKP elnöke, illetve Zsák-Malina Hedvig szülei is, akik ezúttal is elhozták magukkal a "Kto je klamár, Kaliňák alebo Hedviga?" ("Ki a hazug, Kaliňák vagy Hedvig?") feliratú transzparensüket. A rendőrség ezúttal is nagy erőkkel vonult fel. Kommandósok és civil ruhás rendőrök is voltak a helyszínen. 

Több ellenzéki képviselő, köztük Daniel Lipšic, Jozef Viskupič és Ján Budaj ( mindannyian OĽaNO-NOVA) hotdogot és más frissítőt osztogatott az embereknek. A képviselők csak a demonstráció legvégén léptek fel a pódiumra, és szóltak pár szót.

A megmozdulást könnyűzenei produkciók tették színesebbé, fellépett például a Noc a deň nevű kassai rockbanda is, akik a Skúsme si hovoriť pravdu (Próbáljunk meg igazat mondani) című dalukkal nyitottak.

Az inkább fesztiválra emlékeztető akció (a Sme megfogalmazása szerint "Bonapárty") este 8 óra előtt ért véget, már hagyományosan a szlovák himnusz eléneklésével.

Az ellenzék minden hétfőn tüntetni tervez Fico lakása előtt egészen addig, amíg a kormányfő ott lakik, és amíg Robert Kaliňák belügyminiszter a helyén van. Pozsony mellett múlt héttől kezdve egy-egy megyei székhelyen is tüntetnek, legutóbb Kassán, most Zsolnán. (aktuality.sk, sme, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?