Obama elítélte a rendőrgyilkosságokat

Varsó |

<p>A varsói NATO-csúcsértekezleten tartózkodó Barack Obama amerikai elnök újságíróknak nyilatkozva elítélte pénteken a dallasi rendőrgyilkosságokat, és beszámolt arról, hogy kifejezte részvétét a texasi város polgármesterének, és felajánlotta neki a szövetségi kormány segítségét.</p>

Az elnök azt mondta, noha nem minden körülmény ismert a rendőrök elleni összehangolt támadásból, az egy "előre kitervelt, gonosz és aljas" tett volt, amelyet nem lehet igazolni, és amely megdöbbentette az egész országot.   Dallasban a rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetés alatt orvlövészek nyitottak tüzet rendőrökre csütörtök este, öt rendőr meghalt, hat megsebesült. Három feltételezett elkövetőt - két férfit és egy nőt - letartóztattak, a negyedik pedig, miután tárgyalásokba bocsátkozott a rendőrökkel, majd lőni kezdett rájuk, lövésektől meghalt.   Az emberek azért vonultak az utcára a városban, hogy tiltakozzanak az elmúlt napokban feketék ellen elkövetett rendőri túlkapások ellen, amelyek következtében két afroamerikai életét vesztette.   Obama egy alkalommal azt mondta, hogy nincs ellentmondás a rendfenntartó testületeknek nyújtott társadalmi támogatás és aközött, hogy fel kell számolni a részrehajlást az igazságszolgáltatási rendszerben.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?