Előrehozott döntő Marseille-ben

<p>Nagy várakozás előzi meg az egyre jobb formába lendülő házigazda francia futballválogatott és a világbajnok német együttes ma esti (21.00) Eb- elődöntőjét.&nbsp;</p>

A szakemberek szerint előrehozott fináléra kerül sor Marseille-ben, mindkét csapat négy győze-lemmel és egy döntetlennel jutott a legjobb négy közé. A torna első számú favoritjának tartott németek riválisuknál nehezebb úton jutottak el az Eb legjobb négy csapata közé. A németek a negyeddöntőben drámai büntetőpárbajban gyűrték le az olaszokat, ám a sikerért három sérülttel és egy eltiltottal fizettek: Mario Gomez már nem játszhat az Eb-n, míg Sami Khedira ma még nem bevethető, Bastian Schweinsteiger felépülése is kérdéses, Mats Hummels pedig az olaszok elleni sárgájával zárta ki magát. „Még gondolkodnom kell a franciák elleni felálláson – nyilatkozta a 2004 és 2006 között másodedzőként, azóta pedig szövetségi kapitányként dolgozó Joachim Löw. – Az olaszok világklasszisok abban, amit csinálnak, ám kiszámíthatóak. Mostani ellenfelünk játékosai viszont állandóan váltogatják a helyüket, váratlan dolgokra képesek, így nehéz megjósolni, mit fognak játszani.” A védelemben Hummelst minden bizonnyal Benedikt Höwedes helyettesíti majd, míg a középpályán Khedirát Emre Can. A támadósorral kapcsolatban viszont még a német szakírók is bizonytalanok. Bárhogy is dönt Löw, a játékosai bíznak benne, ezt hangsúlyozta Thomas Müller is. „Nagyon magabiztos. Tizenkét éve van már a válogatottnál, sikerei, amiket elért a csapattal, nyugalmat adnak mindannyiunknak” – méltatta Löwöt a Bayern München támadója, aki eddig még nem lőtt gólt a kontinenstornán. Oliver Bierhoff, a német válogatott menedzsere szerint a franciák a meccs esélyesei, ugyanakkor Didier Deschamps, a házigazdák szövetségi kapitánya nem győzte dicsérni csapata ellenfelét.„A németek mindig uralják a meccset, náluk van többet a labda, azonban nem koncentrálhatunk csak a védekezésre. A legjobb tudásunkra lesz szükségünk. Németország a világbajnok, és az első öt mérkőzésén a Nationalelf játszott a legjobban az Európa-bajnokságon” – hangsúlyozta Didier Deschamps, aki játékosként világ- és Európa-bajnok volt. A franciák az 1958-as vb óta nem verték meg a németeket tétmérkőzésen, az 1982-es és az 1986-os vb elődöntőjében és a tavalyelőtti vb negyeddöntőjében is kikaptak a nagy riválisuktól.„A történelmet senki sem tudja megváltoztatni, ám most új fejezetet írhatunk. Van egy üres oldal, most megtölthetjük” – mondta Deschamps.A francia együttes a negyeddöntőben Izlandot verte könnyedén, 5:2-re, olyan meccsen, melyen arra is tudott figyelni a kapitány, hogy a sárga lap miatt veszélyeztetett játékosait pihentesse. Ennek megfelelően Deschamps ma minden játékosára számíthat. A két együttes legutóbb tavaly novemberben (a terrortámadás napján) barátságos meccsen Párizsban találkozott, akkor 2:0-ra a franciák nyertek. A marseille-i Vélodrome gyepszőnyege továbbra is nagyon rossz állapotban van, ezért a csapatok nem edzhettek az elődöntő előtt a stadionban.„Remélem, jobb lesz a pálya, mint amikor Albániával játszottunk, de bármilyen állapotban is fogadjon minket, készen állunk a csatára” – szögezte le Hugo Lloris, a hazaiak kapusa. (MTI, nso, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?