55 év után újra jár villamos az Öreg hídon

Pozsony |

<p>Pénteken, július 8-án 55 év után először utazhatnak villamossal a pozsonyiak Óvárosból Ligetfalura.</p>

"A vágány beüzemelésre kész, semmi akadálya, hogy elindítsuk a villamosokat Óváros és Ligetfalu között" - jelentette ki Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere. A hivatalos megnyitó pénteken délután 17 órától lesz. Utoljára 1961-ben vitt át utasokat villamos Ligetfalura. Az, hogy július elején ténylegesen el tudják-e indítani a villamosközlekedést, még múlt hétenis kétséges volt. A nagy meleg hatására ugyanis Ligetfalun egy szakaszon deformálódtak a sínek. A hibát azonban gyorsan sikerült kijavítani. Az újjáépített Öreg hídon kereszül május 19. óta közlekedhetnek gyalogosok és kerékpárosok is. A felújítási munkálatok tavaly decemberig tartottak, és mintegy 58,8 millió euróba kerültek. Ennek 85 %-át az Európai Unió, 10%-át az állam, 5%-át pedig a város állta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?