Mariano Rajoy keresi a támogatókat kormányalakításához

Madrid |

<p>A Kanári-szigeteki Koalíció (CC) nyitott arra, hogy tárgyaljon Mariano Rajoynak, a parlamenti választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) vezetőjének miniszterelnöki újraválasztásról.</p>

A politikus hangsúlyozta: az országnak minél előbb kormányra van szüksége, mert több olyan halaszthatatlan ügy van, amelyben egy ügyvezető kormány nem dönthet. Példaként említette a 2017-es költségvetést és az uniós kötelezettségek teljesítését.     A főtitkár rámutatott: mivel nekik csak egy képviselőjük jutott be a spanyol törvényhozásba, a PP-nek más pártok támogatását is meg kell szereznie ahhoz, hogy kormányt alakíthasson. "Mindannyiunknak engednünk kell, hogy az állampolgárok nyerjenek" - fogalmazott.     José Miguel Barragán kijelentette: az, hogy nyitottak a tárgyalásokra még nem jelenti azt, hogy "biankó csekket" adnának Rajoynak. Nem zárkóznak el az elől sem, hogy a PP mellett más párt kormányalakítási ajánlatát is meghallgassák - jegyezte meg.    A politikus kizárta annak lehetőségét, hogy Spanyolországban nagykoalíció jöjjön létre, szerinte egy kisebbségi kormány megalakulása képzelhető el.    Mariano Rajoy ezzel a találkozóval kezdte azt az egyeztetési sorozatot, amely során szeretné felmérni, hogy egyáltalán kik nyitottak az együttműködésre a parlament pártjai közül. Ezt követően velük érdemi, konkrét tárgyalásokat kezdene az új kormányról.    Mint azt korábban mondta, szeretné, ha megállapodás születhetne azokról a minimális feltételekről, amelyekkel kormányozni lehet, s amelyek engedik a kormány "normális működését" a parlamentben.    Az ügyvezető kormányfő a puhatolózást a Baszk Nacionalista Párttal (PNV) folytatja szerdán.    Minderre azért van szükség, mert a konzervatív Néppárt a múlt vasárnapi választásokon nem szerezte meg az önálló kormányalakításhoz elegendő parlamenti többséget. Ahhoz, hogy PP miniszterelnök-jelöltjét a parlament megválassza, 137 képviselője mellé további 39 támogató vagy tartózkodó szavazatot kell összegyűjtenie.     A legnagyobb pártok a választások utáni első reagálásaikban nem mutattak együttműködési szándékot, noha azt minden pártvezető hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a választások újbóli megismétlését.    Spanyolországban tavaly decemberben is a PP nyerte a parlamenti választásokat, de akkor sem volt meg a szükséges többsége, és a pártok nem támogatták kormányalakítási szándékát, ahogy később a szocialista pártét sem. A választásokat épp a megegyezés hiánya miatt kellett idén júniusban megismételni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?