Itt a gázdíj-visszafizetési akció második fordulója

Pozsony |

<p>A gazdasági tárcánál startol az előző Fico-kabinet által meghirdetett gázdíj-viszszafizetési akció második fordulója. A januárban meghirdetett első fordulóban 77,5 ezer háztartás maradt hoppon, most ők is hozzájuthatnak a pénzükhöz. Az elkövetkező napokban az állam 1,7 millió eurót oszt szét közöttük.</p>

„Az első fordulóban többnyire azok nem jutottak hozzá a pénzükhöz, akik rossz adatokat adtak meg, nem aktualizáltatták a lakcímüket vagy nem tartózkodtak az állandó lakóhelyükön” – nyilatkozta Maroš Stano, a gazdasági tárca szóvivője, aki szerint az említett 77,5 ezer háztartásból eddig 30 ezernek postázták a visszafizetésről szóló csekket.

Robert Fico kormányfő a választási kampány részeként még január 20-án jelentette be kormánya első szociális csomagjának utolsó intézkedését, a gázdíj-visszafizetést, amely 1,4 millió háztartást érintett, és amely nagyjából 47 millió eurójába került az államnak. Akik a gázt csak főzésre használják, vagyis a D1-es fogyasztói kategóriába tartoznak, azoknak 10 eurót fizetnek vissza. A vizet gázzal melegítők (D2) és a gázzal is fűtők (D3) a tavalyi éves befizetésük 6 százalékára, minimum 14, legfeljebb 165 euróra számíthatnak. Az elemzők már korábban figyelmeztettek arra, hogy a Fico-kabinet a visszafizetéssel a kormánypárt népszerűségét szerette volna növelni a parlamenti választások előtt. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?