A kannabisz továbbra is a leggyakrabban használt drog

Bécs |

<p>Világszerte negyedmilliárd ember fogyaszt drogot, a kannabisz továbbra is a legelterjedtebb kábítószer - közölte az ENSZ illetékes hivatala csütörtökön éves jelentésében.</p>

A világszervezet kábítószer-ellenőrzési és bűnmegelőzési hivatala (UNODC) szerint a világ felnőtt lakosságának öt százaléka fogyasztott legalább egyszer drogot 2014-ben. A hivatal mintegy 250 milliárdra becsüli azoknak a 15 és 64 év közöttieknek a számát, akik 2014-ben drogokhoz nyúltak, közülük a legtöbben, 183 millióan kannabiszt fogyasztottak.

A jelentés arról is beszámol, hogy 2014-ben több mint kétszázezer ember halt meg drogfogyasztás következtében, jellemzően túladagolás miatt. A dokumentum szerint számos esetben elkerülhető lett volna a haláleset, ha a helyszínen megfelelő módon beavatkoztak volna.
    
A legtöbb emberéletet továbbra is a heroin használata követeli - hívta fel a figyelmet Yury Fedotov, a hivatal igazgatója.
    
Az ópium előállításának mértéke 2015-ben 38 százalékkal, mintegy 4800 tonnára csökkent az előző évhez viszonyítva. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy Afganisztán déli tartományaiban a mák terméshozamának csökkenése miatt az érintett területen 48 százalékkal kevesebbet állítanak elő. A világ mák-termőterületének kétharmada Afganisztánban található. Az ópiáthasználat az ENSZ szakértői szerint a drogok által okozott halálesetek nagy részéért felelős.
    
A hivatal becslése szerint az ópium-, a morfium- és heroinfogyasztók száma 17 millió világszerte. A szakértők szerint az előző év jelentős hozama miatt nem tapasztalható majd visszaesés a globális heroinpiacon.
    
A jelentés megállapítja, hogy aggodalomra ad okot a pszichotróp összetevők egyre gyakoribb előfordulása is. Míg 2014-ben 66 új anyagot jelentettek, 2015-ben már 75-öt.
    
2014-ben a 247 millió droghasználóból 29 millió embernél a droghasználat betegséget vagy egyéb zavarokat okozott, azonban csak minden hatodik érintett áll kezelés alatt. A droghasználók közül 12 millió szúrja magát, akiknek fele hepatitis C vírussal, 14 százalékuk, vagyis 1,6 millióan pedig HIV-vírussal fertőzöttek.
    
A férfiak körében háromszor olyan gyakran fordul elő, hogy kannabiszt, kokaint vagy amfetamint használnak. A kábítószerekkel történő visszaélés és a HIV-fertőzés inkább a férfiakra jellemző, a nők azonban gyakrabban válnak drogfüggők által elkövetett erőszakos cselekedetek áldozataivá.
    
A tehetősebb társadalmi rétegek hajlamosabbak a drogfogyasztásra, az alacsonyabb társadalmi osztályok tagjai azonban nagyobb valószínűséggel lesznek függők - áll a beszámolóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?