Börtönbe, börtönbe! – kiabálta Ficónak a tömeg

<p>Több mint ötezren gyűltek össze a kormányfő rezidenciája előtt, az ellenzék Fico és Kaliňák ellen tüntetett.</p>

Délután ötkor kezdődött a Bašternák–Kaliňák-ügy miatti tüntetés Robert Fico lakása előtt. A megmozdulást az ellenzéki OĽaNO–NOVA és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szervezte. A kormányfő a pozsonyi várdombon található Bonaparte villában lakik, itt bérel luxuslakást az áfacsalással vádolt Ladislav Bašternáktól. A demonstráción erős volt a rendőri jelenlét, az épület előtt kétméterenként rendőrök álltak, a környéken egy busznyi kommandós is várakozott. A Bonaparte lakáskomplexum előtti utcákban helyszíni tudósítónk becslése szerint több mint ötezren gyűltek össze. Mindenféle korosztály képviseltette magát, a fiatal egyetemistáktól egészen a nyugdíjasokig.  A tüntetés elején a szervezők röplapokat osztogattak az érkezőknek, melyben felrajzolták a Bašternák-ügy alapkontúrjait. Mint ismeretes, a kétes hírű vállalkozó Kaliňákkal üzletelt, amit a belügyminiszter előbb letagadott, majd egy szivárogtatás után kénytelen volt beismerni, hogy négy éve megvette Bašternák cégének egy részét. Mint utóbb kiderült, ez felettébb nyereséges üzlet volt, ár alatt jutott hozzá a rendőrség és az adóhatóságok által vizsgált vállalkozó cégrészéhez.  

 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"236359","attributes":{"alt":"","author":"Ibos Emese felvétele","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Majális és ingyen kávé A tüntetés előtt Matovičék azt kérték a résztvevőktől, hogy viselkedjenek normálisan, magyarán, ne adjanak okot a hatalomnak arra, hogy figyelmen kívül hagyja a tiltakozást. Az OĽaNO elnöke attól tartott, hogy provokatőrök fogják megzavarni a tüntetést.  Az akciónak egy kicsit majális jellege volt, az emberek beszélgettek egymással, a szervezők kávéval kínálták őket. „Káva zdarma, nebeireme keš” – mondták a szervezők, vagyis a kávé ingyenes, nem kérünk készpénzt. Ezzel Kaliňák egyik korábbi, azóta elhíresült mondatára utaltak, a belügyminiszter ugyanis azzal védekezett, hogy „négy évvel ezelőtt más idők jártak, akkor készpénzben fizettek” (szlovákul: „platilo sa keš”, az angol cash szóból). A „keš” azóta az interneten is több mémet inspirált.  

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"236360","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Piros lap a kormányfőnek Nem sokkal öt után már megtelt a Bonaparte előtti közterület. „Börtönbe, börtönbe” – skandálta a tömeg Ficóra és Kaliňákra utalva, piros lapokat lobogtatva.  A demonstráción felszólalt többek között Richard Sulík (SaS), Jozef Rajtár (SaS), Igor Matovič (OĽaNO-NOVA) és Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) is.  Sulík egy üres dobozzal érkezett, elmondása szerint azért, hogy segítsen Ficónak költözni. Rajtár szerint Szlovákiában az emberek két kasztja alakult ki - akik dolgoznak és fizetik az adót, és akiknek "mi emberünk" státuszuk van. Lipšic azt kiabálta, hogy visszatértünk a mečiari időkbe, mire a tömeg azt visszhangozta, hogy "elég volt a maffiából!" A volt belügyminiszter szerint egyetlen tüntetés nem elég a hatalmasok és az oligarchák elmozdításához. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"236361","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"360"}}]]

Matovič állítása szerint 5000 piros lapot készítettek, de végül ennyi is kevésnek bizonyult. Ezután felolvasta Fico nemrég megosztott Facebook-státuszát, melyben a kormányfő többek között azt írta: "Nekünk sem lenne probléma összeszedni 5000 embert, de mire jó ez? Hogy konfliktust és verekedéseket szítsunk? (...) Elutasítom a gyűlöletpolitizálást és nem tetszik, ha az efféle ellenzéki politika az utcára kerül. Ha a nap végén valami hasonló történik, mint Nagy-Britanniában, akkor azért ezek a gyűlölködők fognak felelni." Fico feltehetőleg a meggyilkolt angol képviselőre célzott. Helyszíni tudósítónk szerint ugyanakkor a tüntetés végig békés volt, semmilyen rendbontás nem történt. A demonstráció végén az emberek utalva a bársonyos forradalomra szimbolikus folyosót alkottak, hogy azon keresztül távozzanak, akik nem valók a politikába. A himnusz eléneklése után Matovič arra biztatta az embereket, hogy hagyjanak üres dobozokat Fico háza előtt a költözéshez, aztán békésen vonuljanak el a térről. Ha azonban a következő napokban semmi nem változik, egy hét múlva gyűljenek össze ismét ugyanitt. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"236362","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Kaliňák már nem beszél Robert Kaliňák belügyminiszter a napokban úgy döntött, nem fog többet a Bašternák-üggyel kapcsolatos kérdésekre válaszolni. Szóvivőjén keresztül azt üzente: már minden elmondott, amit el akart mondani. Múlt héten még azt ígérte, megmutatja a Bašternákkal kötött 2012-es adásvételi szerződést, ám már ezt az ígéretét sem akarja betartani.  Robert Fico még a tüntetés előtt kiadott közleményben támadt a tiltakozás egyik társszervezőjére, Igor Matovičra. A miniszterelnök szerint az ellenzéknek vállalnia kell a felelősséget az általa szervezett megmozdulásért. „Minden reggel egy újabb váddal érkezik, amelyekről aznap estére kiderül, hogy totális hazugságok és zagyvaságok” – állítja Fico. Arról nem tudni, a kormányfő vagy a családja a tüntetés alatt otthon tartózkodik-e. (ú, sme)

 

AZ ELŐZMÉNYEKRŐL ITT OLVASHAT.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?