Végeztél? Vár a munkahivatal!

<p>Az iskola befejezése után nem mindenki tud azonnal elhelyezkedni, és az előző évekhez hasonlóan feltehetően az idén júniusban is több ezer végzős árasztja majd el a munkaügyi hivatalokat. Csak kevesen ismerik pontosan a hivatalos kötelességeiket.</p>

Megfelelő gyakorlat hiányában manapság a szakképzett fiataloknak sem könnyű munkát találniuk, főleg ha olyan szakmát választottak, mely iránt kicsi a kereslet. Az iskola befejezése után ugyanakkor sokan elfeledkeznek hivatalos teendőikről, vagy nem is ismerik azokat – annak ellenére, hogy a polgári nevelés, a közgazdaságtan vagy más szaktantárgy keretében a munkapiacról, a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről is elsajátíthatnak bizonyos gyakorlati ismereteket. A középiskolai és egyetemi tanulmányok befejezése után egyaránt több helyzet alakulhat ki, s ennek megfelelően többféle, némileg eltérő ügyintézés vár a végzősökre. Van, aki tovább folytatja tanulmányait, a szerencsésebbeknek sikerül elhelyezkedniük, többen külföldre mennek, néhányan vállalkozást indítanak. EgészségbiztosítóA végzősöknek elsősorban az egészségbiztosítóval szemben van bejelentési kötelezettségük: tájékoztatniuk kell az intézményt tanulmányaik befejezéséről, éspedig 8 napon belül. Ehhez szükségük van a személyazonossági igazolványra és az iskola befejezését igazoló dokumentumra (oklevél, bizonyítvány). Ellenkező esetben az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) 331 eurós bírságot szabhat ki, aki pedig ismételten nem tesz eleget bejelentési kötelességének, a duplájára is megbírságolhatják. Munkaügyi hivatalAz egészségbiztosítóról többen megfeledkeznek, később jelentkeznek be, ezzel szemben a munkaügyi hivatalt sokan azonnal felkeresik, pedig az nem kötelező. Itt szükség van a személyi igazolványra, a tanulmányok hosszáról és befejezéséről szóló igazolásra, valamint az oklevélre vagy érettségi bizonyítványra. Az állandó lakhely szerint illetékes hivatalba kell menni. A középiskolák végzősei az utolsó nyári szünet végéig diáknak számítanak. Ha addig nem találnak munkát, és szeretnék magukat bejegyeztetni a munkaügyi hivatalban az álláskeresők közé, azt szeptember 7-éig ajánlott megtenni. Aki eddig a dátumig jelentkezik, a hivatal a nyári szünet befejeződése után mindjárt az első naptól nyilvántartásba veszi őt. „Így nem keletkezik semmilyen időhézag az egészségbiztosítási járulék fizetésében” – mondta Jana Lukáčová, a központi munkaügyi hivatal irodavezetője. Aki akarja, korábban is, azaz már augusztus vége előtt regisztráltathatja magát, de akkor leállítják a családi pótlék folyósítását. Aki felsőoktatási intézményben tanul tovább, eltartott személynek minősül, a szülők tovább kapják a családi pótlékot, és az egészségbiztosítási járulékot is az állam téríti helyettük. A regisztráció a felsőoktatási intézmények végzősei esetében is teljes mértékben önkéntes – aki elmulasztja, nem fenyegeti semmilyen pénzbírság. „Szó sincs kötelességről vagy törvényből kifolyó feladatról, az álláskeresők listájára való felkerülés csak egy lehetőség a sok közül” – hangsúlyozta Lukáčová. A főiskolások az utolsó államvizsga abszolválása után szűnnek meg diáknak lenni. Akinek nincs munkája, és szeretné magát bejegyeztetni a munkaügyi hivatalban, tanácsos ezt a záróvizsgától számított 7 napon belül megtennie. Aki később jelentkezik, ez alatt az idő alatt nem regisztrált munkanélkülinek számít, s magának kell fizetnie a kötelező egészségbiztosítást. „Természetesen a végzősök később is felkereshetik a munkaügyi hivatalt, de közben jelentős hátralékuk keletkezhet az egészségbiztosítóban, amit később mindenképpen meg kell téríteniük” – magyarázta Lukáčová. Ha az első- és másodfokú főiskolai képzés végzőse anélkül folytatja tanulmányait, hogy felvételiznie kellett volna, a munkaügyi hivatal nem veszi fel az álláskeresők listájára. Aki az előző titulus megszerzésétől számított naptári év végéig beiratkozik a következő, magasabb fokú felsőoktatási képzésre, arra úgy tekintenek, hogy megszakítás nélkül készül jövőbeli foglalkozására. Ilyen esetben az egészségbiztosítóval sem kell felvenni a kapcsolatot. A főiskolások után az állam csak akkor nem fizeti az egészségbiztosítási járulékot, ha a doktoranduszi tanulmányok hossza túllépi a megszokott, standard időt, illetve ha a diák betölti 30. életévét. Szociális BiztosítóA Szociális Biztosítóval szemben a végzősöknek nincs semmilyen kötelezettségük, nem kötelező társadalombiztosítást kötniük, de nem is élhetnek igénnyel – betegség esetén nem intézhetnek táppénzt, a végzősök nem jogosultak munkanélküli-segélyre, ezt az időszakot nem veszik majd figyelembe a későbbi nyugdíjigény elbírálásakor. Mivel a középiskolai és főiskolai tanulmányok alatt a diákok nincsenek biztosítva, az iskola befejezése után nem kell semmit bejelenteniük. Kivételt képeznek még azok a végzősök is, akik árvasági nyugdíjat kapnak: nekik is törvényből kifolyó bejelentési kötelezettségük van a Szociális Biztosítóval szemben: 8 napon belül el kell juttatniuk egy igazolást arról, hogy befejezték vagy megszakították tanulmányaikat. HATÁRIDŐK Főiskolai végzősMunkaügyi hivatala záróvizsgától számított7 napon belülIratok: személyi igazolvány, az iskola elvégzéséről szóló dokumentum, a regisztrációs ív Egészségbiztosítóa záróvizsgától számított8 napon belülIratok: személyi igazolvány, az iskola elvégzéséről szóló dokumentum Középiskolai végzősMunkaügyi hivatalszeptember 7-éigIratok: személyi igazolvány, bizonyítvány, igazolás arról, hogy továbbtanul főiskolán, a regisztrációs ív Egészségbiztosítóaugusztus 31-éig az állam fizeti a biztosítást, szeptember 8-ig kell jelentkezniIratok: személyi igazolvány, bizonyítvány, igazolás arról, hogy továbbtanul főiskolán  Hivatali teendők 1. A középiskolai végzős továbbtanul főiskolánA nyári szünet végéig az állam fizeti a középiskolák végzősei helyett az egészségbiztosítási járulékot. Akit nem vesznek fel, elég a nyári szünet után elmenni az egészségbiztosítóba. 2. A végzős azonnal munkába állHa a középiskolás végzős még a nyári szünet befejeződése, illetve szeptember 7. előtt, a főiskolai végzős pedig az államvizsgától számított 7 napon belül aláírja a munkaszerződést, az egészségbiztosítót a munkaadó tájékoztatja a munkaviszony létrejöttéről. A munkáltató fizeti a járulékokat is. A pályakezdő fiatalnak is van bejelentési kötelezettsége: végzősként értesítenie kell az egészségbiztosítót, hogy befejezte tanulmányait. Ha a munkaszerződést szeptember 7. után írják alá, a szeptember 1. és a szerződéskötés dátuma közötti időszak alatt magának kell térítenie az egészségbiztosítási járulékot. Ha regisztráltatja magát a munkaügyi hivatalban, az állam biztosítottja marad. 3. A középiskolai végzős nem talál munkát, nem tanul továbbHivatalosan augusztus 31-ével szűnik meg a diák státusz. Addig diákként dolgozhat, a szülőknek jár a családi pótlék és az adóbónusz. A nyári szünet után vagy regisztráltatja magát a munkaügyi hivatalban, vagy marad regisztrálatlan munkanélküli. Az utóbbi esetben fizetnie kell a minimális egészségbiztosítási járulékot – ami 60,06 euró. Az egészségbiztosítást a lakhely szerinti egészségbiztosítóban kell elintézni. Aki bejelentkezik a munkaügyi hivatalba, az után a járulékot továbbra is az állam fogja fizetni, s erről a hivatal értesíti a biztosítót. 4. A friss diplomás továbbtanulAki nappali tagozatos doktoranduszi képzésben vesz részt, és még nem töltötte be 30. életévét, valamint még nem szerzett harmadfokú végzettséget, a biztosítási járulékot az állam téríti helyette. Aki elmúlt 30 éves, annak magának kell fizetnie. Aki megszerezte a baccalaureátusi címet, de még nem tudja, folytathatja-e tanulmányait magiszteri fokon, az állam biztosítottja marad. Amint megkapja az elutasító választ, jelentenie kell az egészségbiztosítóban. 5. A friss diplomás nem talál munkát, nem is tanul továbbAz egyetemisták után az állam csak az utolsó államvizsgáig, és nem a promócióig fizeti az egészségbiztosítási járulékot. A záróvizsga másnapjától saját maguknak kell téríteniük a járulékot, hacsak nem regisztráltatják magukat a munkaügyi hivatalban. Ha ezt 7 napon belül megteszik, továbbra is az állam fizet helyettük, s erről a hivatal tájékoztatja a biztosítót.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?