Több mint 754 ezren szereztek magyar állampolgárságot

Budapest |

<div>Egyszerűsített honosítási eljárással 754 347-en szereztek magyar állampolgárságot április 30-ig - ismerteti szerdai számában a Magyar Hírlap Pintér Sándor belügyminiszternek a szocialista Mesterházy Attila (MSZP) kérdésére adott írásbeli válasza alapján.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A rendőrség 2013. január 1. és 2016. május 10. között "csalárd módon megszerzett állampolgárság gyanúja miatt" 2501 személlyel szemben kezdeményezett büntetőeljárást, és 17 esetben utasította el a feljelentést.     Közigazgatási eljárásra 450 ügyben került sor. A nyomozók 487 olyan ismeretlen, vagy már felderített személlyel szemben folytattak, illetve folytatnak eljárást, aki a honosítottak irataival visszaélve hamis magyar útlevelet, személyi igazolványt vagy vezetői engedélyt készíttetett magának.     Vádat 143 esetben emeltek, 609 személlyel szemben pedig felfüggesztették a nyomozást, mivel az illető ismeretlen helyre vagy külföldre menekült, őket elfogatóparanccsal igyekeztek kézre keríteni.     Június 3-ig 196 személy esetében született a magyar állampolgárság visszavonására okot adó tényt megállapító határozat - írja az újság.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?