Egy maffiaállam anatómiája

Amit eddig is tudtunk, az sem volt kevés. Legalábbis minden józanul gondolkodó ember össze tudta rakni a megannyi botrány sok kis mozaikjából a legvalószínűbb összképet, amely valahogy így festett: a Smer kezdettől fogva oligarchák és pénzügyi csoportok projektje volt, a közpénzek lenyúlására és a politikai hatalmi elit befolyásolására. 

A „vállalkozók” befizettek a titkos kampánykasszába, cserébe a párt kormányzati pozícióba kerülése után kamatostul visszakapták a pénzüket. Részesedtek a javukra manipulált, megdrágított közbeszerzésekből, beültethették saját jelöltjeiket az állami intézményekbe és vállalatokba, emellett gyakran maguk írhatták és magukra szabták a törvényeket. 

A titkos (de nem úriemberek közötti) megállapodás része volt a politikai védelem is, mindkét fél számára: sem a korrupt politikusokat, sem az őket korrumpáló üzletembereket nem fenyegette az igazságszolgáltatás gépezete, amelynek elejéről elveszett az „i”.  Egy bizonyos szint felett a jogállam nem működött, illetve pontosan az ellenkezőjét tette annak, ami a feladata lenne. Nem nyomozott, nem emelt vádat, nem ítélt el. Ezt garantálta a Kaliňák vezette belügy, a kormány meg sokáig a volt köztársasági elnök kinevezési politikája (vezető rendőrségi, ügyészségi, bírósági stb. funkciók betöltése). A korrupt politikusokat hiába buktatta le rendre a sajtó meg a civilszervezetek, soha egyetlen egy magasabb pozícióban lévőt sem ítéltek el. Még akkor sem, ha politikai posztjukról távozniuk kellett (Paška), vagy önként (?) távoztak (Počiatek). 

A Ladislav Bašternákhoz köthető, egyre terebélyesedő botrány leglogikusabb olvasata azonban újabb szintre emeli a politikai korrupciót. Ez már maga a maffiaállam. Itt már valószínűleg arról van szó, hogy az állam legmagasabb rangú politikusai (Kaliňákkal és Počiatekkel az élen) fedezik az áfacsalásokat, hogy ezek hasznából részesedést kapnak, és hogy a csalók részben az ő strómanjaik, megbízottjaik. Bašternák, aki saját bevallása szerint 12 millió eurót (egy talicskányi pénzt) fizetett ki készpénzben luxuslakásokért, de 150 eurós közlekedési bírság miatt az intézkedő rendőrök feletteseinek telefonálgat, nos ez a rongyrázó, pökhendi, „nekünk mindent lehet” stílusú alak, akinek legfontosabb jövedelemforrása legnagyobb valószínűséggel az áfacsalás (12 év alatt 16 millió eurónyi áfavisszatérítés). 

És a három kulcsszereplővel áll kapcsolatban. 
Fico tőle bérli a lakását, Kaliňáknak a cégéből átutalt 260 ezer eurót (mint egy korábbi hitel törlesztését), Počiatek ebben a cégben volt a partnere, neki is mentek a pénzátutalások, emellett tőle vett lakást is (Fico szomszédságában, a szerényen Bonaparte névre keresztelt rezidenciában). És ez csak a jéghegy csúcsa, ami a kapcsolatokat illeti. Szóval, aki már nem hisz az esti mesében meg a Mikulásban, annak a reális olvasat a következő – vigyázat (!), természetesen az egész fikció. 

1. Bašternák csak Ficóék strómanja. A Bonaparte-beli luxuslakás valójában Ficóé, csak nem írhatta a saját nevére, mert hivatalos jövedelméből nem telhetett rá. 2. A Kaliňák–Počiatek-párosnak utalgatott pénzek az áfacsalásból származó osztalékok, illetve a fedezésért fizetett védelmi pénz. 3. Počiatek politikából való teljes kivonulásának (még a képviselői mandátumáról is lemondott) egyik fő oka épp az lehet, hogy ő kötődött a legszorosabban Bašternákhoz. 

Akkor összegezzünk. Az áfacsalás bűncselekmény. Aki ezt fedezi és részesedést kap belőle, az szintén bűnöző és tolvaj. Akik az egész rendszert legfelülről garantálják és igazgatják, azok a maffiállam főnökei – „Capo di tutt'i capi”. Akik a rendszer agóniájának meghosszabbításában országos és megyei szinten koalíciós partnerként közreműködnek, azok is felelősek ennek az erkölcsi alagsornak a tovább éltetésében. Ja, a kedves olvasók meg fizetik – kényszerből, például áfa formájában – az egész maffiát. Happy end nincs. Lesz valaha..?