Magyar kollégium nyílik Pozsonyban - elitképzés a fővárosban

Pozsony |

<p>Szeptember elején megnyitja kapuit az első hazai magyar szakkollégium. Az intézmény célja a tehetséges és a társadalmi témák irányában elkötelezett aktív egyetemisták felkarolása, továbbképzése, aminek köszönhetően a hazai magyar értelmiség és elit rendszeres utánpótlást kaphat.&nbsp;</p>

A kollégium a maga nemében egyedülálló lesz Szlovákiában. Kollégiumi szállást biztosít a hallgatóknak Pozsony belvárosában, egy felújított történelmi épületben, jól felszerelt és összkomfortos szobákban. A diákok számára képzéseket szervez az intézmény: szemináriumokat, előadásokat, vitaesteket, találkozókat fontos és elismert hazai szereplőkkel és szakértőkkel, nyelvtanfolyamot, valamint vezetői és más képzéseket. A programok mellett fontos elem a diákok bentlakása, az interakció révén történő fejlődés és szocializáció.

Bauer Dávid, a szakkollégiumot létre hozó alapítvány (Pro Collegio Posoniensi) kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Pozsonyi Magyar Szakkollégium interdiszciplináris intézmény lesz: nem egy szakirány diákjait gyűjti össze, bármilyen egyetemi kar hallgatója tag lehet. Egyszerre biztosít modern és az átlagnál jóval magasabb színvonalú lakhatást, valamint pluszképzést. A kuratóriumi elnök továbbá köszönetét fejezte ki minden eddig érkezett anyagi és morális támogatásért.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"235139","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"287","style":"width: 600px; height: 359px;","title":"Egy kollégiumi szoba","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A kollégiumba írásbeli és szóbeli eljárás révén lehet felvételt nyerni. Olyan pozsonyi egyetemen jogviszonnyal rendelkező magyar diákok jelentkezését várjuk, akik jelenleg alapképzésen vesznek részt, vagy a következő iskolai évben kezdik meg tanulmányikat a fővárosban. Az intézményt működtető Pro Collegio Posoniensi Alapítvány felvételt hirdet a 2016/17-es akadémia évre. Az érdeklődőknek július 3-ig kell elküldeniük a kitöltött kérdőívet és motivációs levelet az info@szakkollegium.sk címre, a szóbeli eljárásra július 15–16-án kerül sor a Gombaszögi Nyári Táborban – a felvételizőknek ingyenes a belépés a felvételi napjára.

Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke arról tájékoztatott, hogy hozzávetőleg 1500-2000 magyar egyetemista tanul jelenleg Pozsonyban, ahol az ország legjobb egyetemei találhatóak.  A Diákhálózat azért vett részt a kollégium létre hozásában, hogy legyen egy intézmény, ami ezeket a tehetséges fiatalokat felkarolja, ezért a szervezet elnöke is buzdít minden pozsonyi magyar egyetemistát, hogy próbálkozzon meg a felvételivel. Bővebb információ (kérdőív, határidők, GYIK) a kollégium honlapján, a www.szakkollegium.sk oldalon érhető el.

A kollégium tíz leendő elsős egyetemistát, valamint öt-öt leendő másod- és harmadéves hallgatót vesz fel szeptembertől. Terveik szerint a következő években folyamatosan bővítik a létszámot. Kovács Balázs, aki az elmúlt években koordinálta a szakkollégium körül folyó munkát, azt nyilatkozta a kollégium finanszírozásáról, hogy az intézményt működtető alapítvány három típusú forrásból fogja biztosítani a kollégium működését. Kisebb részt a hallgatói tagdíjakból, másrészt hazai, magyarországi és uniós pályázati forrásokból, valamint a magánszektor adományaiból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?