Az ellenzék nem adja fel, Fico ablaka alatt tüntetnének

Pozsony |

<p>Az Ellenzéki Tanács továbbra is Robert Kaliňák lemondását követeli, és ennek érdekében újabb rendkívüli ülés összehívását indítványozzák. Előtte azonban még egyszer felszólítják Robert Fico kormányfőt, hogy hívja vissza miniszterét. Ha a felhívásnak péntekig nem tesz eleget, az ellenzék nyilvános tüntetést szervez Fico lakásának ablaka alá a Bonaparte lakókomplexum elé - jelentette be az SaS és az &nbsp;OĽaNO-NOVA elnöke, Richard Sulík és Igor Matovič a parlamentben tartott sajtótájékoztatójukon.</p><div>&nbsp;</div>

"Az az ember, aki ellen a NAKA vizsgálatot folytat, nem maradhat tovább a miniszteri székben" - nyilatkozta Sulík, hozzátéve: Kaliňák mai sajtótájékoztatóján beismerte, hogy üzleti kapcsolatban állt azzal a Ladislav Bašternákkal, akit milliós adócsalással gyanúsítanak.   Azzal kapcsolatban, hogy Dušan Kováčik speciális ügyész az ügy kivizsgálásával a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatóját, Peter Hraškot bízta meg, Sulík azt mondta: nem tud elképzelni nagyobb összeférhetetlenséget, mint hogy a belügymninisztert a saját beosztottja vizsgálja ki. "Akkor már Kaliňák urat is megkérhetnénk, hogy vizsgálja ki saját magát" - figyelmeztetett. Sulíkot meglepte, hogy a Smer kolaíciós partnerei, a Sieť, a Híd és az SNS védelmükbe vették Kaliňákot. Emlékeztetett: a Sieť meg akarta változtatni a "politizálás ilyen ocsmány formáját", a Híd azt hirdette: "a jellem a döntő", az SNS elnöke, Andrej Danko pedig a tisztességes politizálásért szállt síkra. "Kérdezem, az tisztességes, hogy ilyen masszív gyanú és bizonyítékok mellett bizalmat szavaznak annak a miniszterben, aki nyakig sáros?" - fogalmazott az SaS elnöke.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?