Elegük van a nagy teherforgalomból

NYÁRASD/EKECS |

<div style="font-size: 12px;">Nyárasd, Ekecs és Nagymegyer kérvényezte a községeken áthaladó másodosztályú főút átminősítését.&nbsp;</div>

A sűrű teherforgalom miatt szenvednek a csallóközi községek lakosai. Nyárasd, Ekecs és Nagymegyer önkormányzata a Nagyszombat megyei hivatalban kérvényezte az 561-es másodrendű főút községeket összekötő szakaszának átminősítését. 

Néhány éve összekötő úttá nyilvánították a Nyárasd és Alistál közötti, a 63-as útra vezető útszakaszt, azóta az 561-es úton közlekednek a teherautók. Nyárasdon, Apácaszakállason, Ekecsen és Nagymegyeren keresztül járnak a kamionok a medvei határátkelőhöz.  „Az út frekventált Galánta irányába, naponta több ezer kamion halad át a falun. Korábban a másik útvonalon jártak a teherautók, amely nem lakott területen halad át” – panaszolta Polák László, Ekecs polgármestere. Bacsó László, Nyárasd polgármestere, a Nagyszombat megyei önkormányzat közlekedésügyi bizottságának elnöke lapunknak elmondta, folyamatban van a kérvény elbírálása, jelenleg az érintett felek véleményezik a javaslatot.  „A törvény szerint teherautók a másodrendű főúton közlekedhetnek, az összekötő úton csak célforgalom járhat. A kérvényünkkel megfordítanánk a jelenlegi helyzetet, a kamionoknak Nyárasdon Alistál felé kellene letérniük, ezáltal a község egy része mentesülhetne a teherfogalomtól” – nyilatkozta Bacsó.  Hozzátette, a közelmúltban Nyárasdon ülésezett a megye közlekedésügyi bizottsága. „A véleményezési folyamat végén a megyei hivatal továbbítja a kérvényünket a közlekedési minisztériumba” – folytatta Bacsó László. 
Májusban halálos baleset történt a Nyárasd és Alistál közötti 1400-as összekötő úton található vasúti átjárónál, egy teherautó vonattal ütközött. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrfőkapitányság szóvivője közölte, azért történhetett baleset, mert a tehergépkocsi vezetője nem ismerte az útviszonyokat. A vasút azt ígérte, az év végéig új biztonsági rendszert szerelnek fel az alistáli állomáson, fényjelzést és sorompót tesznek a vasúti átjáróhoz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?