Frakciót alakíthatna a Sieť a Kollártól távozó képviselőkkel

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">Állítólag a Sieťbe készül Boris Kollár pártjának, a Sme rodinának három képviselője.&nbsp;</span></p>

Három parlamenti képviselővel gyarapodhat a Sieť és ezzel a kormánykoalíció ereje, és végre a Sieť is parlamenti frakciót alapíthat, ha igaz a hír, miszerint Procházka pártjába távozik Boris Kollár három embere.

Sajtóhírek szerint a Sieťbe távozhat Boris Kollár pártja, a Sme rodina három képviselője, Peter Marček, Martina Šimkovičová és Rastislav Holúbek. A három képviselőt a napokban Kollár is megfenyegette, állítólag nem dolgoznak úgy, ahogyan elvárná tőlük. A triónak pedig állítólag azzal van problémája, hogy pártelnökük csak Milan Krajniakra és Peter Pčolinskýra hallgat.

A Sieť nem erősítette meg, de nem is cáfolta az átlépés lehetőségét. „Nem kerüljük a normális munkahelyi és emberi kommunikációt a parlamentben, és a jövőben sem fogjuk kerülni. Bármilyen közelebbi együttműködés azonban megköveteli a közös célokat a parlamenti munka során – válaszolta a három képviselő befogadására vonatkozó kérdésünkre Karin Nemetová, a párt szóvivője. – Ilyen messzire még senkivel sem jutottunk, nem toborzunk embereket. Ha természetes érdeklődést tapasztalunk a szorosabb együttműködés iránt, előbb egymás közt fogjuk megbeszélni.”  Nem hallott pártja parlamenti „frakciójának” bővüléséről Cséfalvay Katalin pártelnök. „Csak a sajtóból értesültem, hogy a három képviselő kilépni készül frakciójából” – mondta lapunknak Cséfalvay. Ugyanakkor nem tartja jó ötletnek, hogy így bővítsék a pártot, alapítsanak frakciót. „Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez lenne a legjobb megoldás, de tárgyalhatunk róla. Más párt listáján kerültek be, és mindjárt ki is lépnének” – magyarázta Cséfalvay, hogy miért nem tartja ezt a lépést jó ötletnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?