Kollár kidobná három képviselőjét

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">Sme Rodina, vezetője, Boris Kollár úgy nyilatkozott, hogy pártjának három képviselője, Peter Marček, Martina Šimkovičová és Rastislav Holúbek nem hiányzik majd neki, ha kilépnek a politikai formációból.</span></p>

A DenníkN szerint a kérdéses három képviselő csak a frakcióból lépne ki, a pártból nem, illetve egy új platformot szeretnének létrehozni a törvényhozásban.

A Sme Rodina vezetője, Kollár azonban arról beszélt, elvárja, hogy a három kérdéses képviselő bekapcsolódjon a párt munkájába, eddig ugyanis nem csináltak szinte semmit.

„A három képviselő egyáltalán nem jár frakcióülésekre, egyáltalán nem tisztelik a párttevékenységünket, semmit. Mindent ignorálnak” – mondta Kollár, és arról is beszélt, hogy a három személy nem fejt ki semmilyen érdemi munkát a törvényhozásban, csupán néha szavaznak, ha kell.

A párt vezetője azonban elvárná tőlük, hogy vegyenek részt a frakció unkájában, de ha mégsem így tesznek, komoly szankciót helyezett kilátásba.

"Ha nem így tesznek, akkor vagy el akarnak menni, vagy én küldöm majd el őket"- mondta Kollár, de hozzátette, nem tud arról, hogy a szóban forgó képviselők jelezték volna kilépésüket a pártból.

Ha a három képviselő távozik, akkor Kollárék 11 fős frakciója 8 fősre zsugorodna.

Az egyik "lustálkodó" képviselő egyébként Martina Šimkovičová, aki korábban a Markíza televíziónál dolgozott, de onnan menesztették, miután a menekülteket sértő megjegyzéseket publikált a Facebookon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?