Javult Szlovákia versenyképessége

Pozsony |

<p><span style="font-size: 12px;">A javuló gazdasági mutatóknak, a növekvő foglalkoztatottságnak és az alacsony inflációnak köszönhetően idén a gazdasági válság 2008-as kirobbanása óta nem látott mértékben javult Szlovákia versenyképessége.&nbsp;</span></p>

A svájci IMD társaság által szerkesztett és Szlovákiában az F. A. Hayek Alapítvány által tegnap közzétett nemzetközi összehasonlító elemzés szerint Szlovákia idén a világ 40. legversenyképesebb országa, szemben a tavalyi 46. helyezéssel. Szlovákia 2007-ben szerepelt a legjobban, amikor a 30. helyre sikerült feltornásznia magát, a gazdasági válság miatt azonban 2009-ben drasztikus bukás következett, az ország a 49. helyen találta magát. 

Az első és a második Fico-kabinet felemás gazdaságpolitikája miatt Szlovákia az elmúlt években a 49. és 45. hely között ingázott, és csak idén sikerült kitörnie ebből a sávból.  „Az idei javulás elsősorban a dinamikus gazdasági növekedésnek, a növekvő foglalkoztatottságnak és az alacsony inflációnak köszönhető. Némi javulás tapasztalható az állam gazdálkodása szempontjából is, az egészségügyben és az iskolaügyben azonban továbbra is súlyos hiányosságok vannak” – nyilatkozta Martin Reguli, az F. A. Hayek Alapítvány elemzője. 
A világ legversenyképesebb országai általában az USA és Svájc mellett a skandináv országok, a délkelet ázsiai államok és Új-Zéland. Idén Hongkong az első, amelyet Svájc és az Egyesült Államok követ. A környező országok közül Csehország a 27., szemben az egy évvel ezelőtti 29. hellyel. Lengyelország idén is megtartotta a 33. helyét, Magyarország pedig két hellyel lépett előre, idén így a 46. Az IMD a világ 61 országának a versenyképességét hasonlította össze statisztikai adatok és vállalatvezetők véleménye alapján. A kiadvány rangsorait és az országokra kiterjedő részletes adatbázisát világszerte használják az üzleti és tudományos élet szereplői. 

***

Versenyképesség 
Sorrend, ország   Tavalyi helyezés 

1. Hongkong           2. 
2. Svájc                    4. 
3. USA                      1. 
4 Szingapúr             3. 
5. Svédország         9. 
27. Csehország      29. 
33. Lengyelország 33. 
40. Szlovákia          46. 
46. Magyarország  48. 
(Forrás: IMD)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?