Feltörték a kocsiját? Ne üljön bele!

Pozsony |

<p>A rendőrség azt javasolja a gépjármű-tulajdonosoknak, ne hagyjanak értékeket az autójukban.&nbsp;</p>

Az autó nem kirakat, egy fémdobozt, amin ablakok vannak, nagyon nehéz megvédeni, a tolvajok számára könnyű prédát jelent. „A sofőröknek azt javasoljuk, még akkor se hagyjanak az autó belsejében navigációs berendezést, telefont, irattartót, pénztárcát vagy táskát, ha rövid időre hagyják ott a járművet. Ezeket a dolgokat a csomagtartóba se érdemes bepakolni. Ha az emberek csomagtartóba való rakodásra koncentrálnak, nem láthatják, esetleg nem figyelik-e meg őket. Ha a tolvaj kifigyeli, mit raknak a csomagtérbe, pontosan tudni fogja, érdemes-e feltörnie a kocsit” – mondta Tatiana Kurucová, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.  A rendőrség azt javasolja, kézzel is ellenőrizzék, bezárták-e a gépkocsi ajtaját, ne hagyatkozzanak kizárólag a távműködtetésű rendszerre.  Ha már megtörtént a baj, és az autójához visszatérve azt látja, hogy azt feltörték, semmiképp ne üljön bele, mert azzal megsemmisítheti a nyomokat. Először csak vizuálisan ellenőrizze, mit lophattak el, értesítse a rendőrséget, tüzetes leltárt csak akkor készítsen, ha a helyszínelők már végeztek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?