KDH: van feltámadás?

<p>Június 11. meghatározó nap az ellenzéknek: az MKP mellett az SaS és a KDH is elnököt választ. Az utóbbiról esik a legkevesebb szó, pedig még pár hónapja is a KDH-t tarthattuk az egyik legstabilabb pártnak. Visszatérhet még a parlamentbe?</p>

A szlovák politika egyik jellegzetessége, hogy az a párt, amelyik egyszer kibukik a parlamentből, nehezen jut vissza. Kétszer sikerült visszajönnie az SNS-nek, Andrej Dankónak ehhez újraformálnia, korábban Ján Slotának újraegyesítenie kellett a pártot, más sikertörténet nincs – elég csak az MKP utóbbi éveire gondolni. A KDH alapozhat a gazdag múltjára és stabil regionális struktúráira, szavazótáborának magja elkötelezett, mégis bajban van a párt. Nem is feltétlenül az unalmas kampánya és imázsa miatt, hanem az ambiciózus fiatalok elkergetése és a káderhiány miatt.

Három héttel a pártkongresszus előtt három jelölt van a pártelnöki posztra: Eleonóra Porubcová, Miroslav Kráľ és Alojz Hlina. Az első kettő országos szinten ismeretlen, és a párton belül megosztó a ténykedésük, a harmadik jelölt pedig a figyelemfelkeltő húzásairól hírhedtté vált üzletember-vállalkozó-botrányhős. Hlina megválasztása egyenesen rontana a KDH helyzetén. A hagyományos értelemben vett kereszténydemokráciához semmi köze, és megérteni sem akarja, mit várnak el a párttól a választói. A nagy öregek aligha rúghatnak labdába, Pavol Hrušovský még egy szepességi nyugdíjasklubot sem képes motiválni, Ján Figeľ pedig Brüsszelig futott a felelősség elől, és vallásszabadságért felelős uniós megbízott lett (ami szépen rámutat az EU alapvető problémáira is).

A helyzet iróniája, hogy a párt két fiatal, egykori ambiciózus politikusa közben váratlanul jó pozícióba került: Radoslav Procházka 2013-ban távozott a pártból, s azóta ugyan leépítette politikai karrierjét, de mégiscsak kormányszerepben van, míg Daniel Lipšic (aki 2012-ben adta fel a küzdelmet a KDH korábbi vezetésével) lesajnált alakulata, a NOVA élén Matovičékkal ül a parlamentben. Mindketten országos szinten is ismertek, alapesetben a KDH-t vezetnék, ha nem utálják ki őket. De amíg Ján Čarnogurský egykor átadta a stafétát az új vezetésnek, a Figeľ– Hrušovský-tandem képtelen volt távlatokban gondolkodni, elmulasztott egy egész megújulási periódust. Most, a semmiből sokkal nehezebb felépíteni egy hiteles politikust.

Bárhogy dönt is a KDH, nagyon nehéz lesz a visszatérés. Kár, mert a KDH minden hibájával együtt a jelenlegi szlovákiai politikai környezetben kimondottan szükség lenne standard, kiszámítható pártokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?