Nem kellenek a gyenge képességű idegenlégiósok

Dunaszerdahely |

<p>Németh Krisztiánt nevezték ki a DAC futballcsapatának új edzőjévé. A sárga-kékek eddigi sportigazgatója négy év után tér vissza az élvonalbeli együttes kispadjára. A 41 esztendős szakember hároméves szerződést írt alá, amely további kétéves opciót is tartalmaz. Vele beszélgettünk.&nbsp;</p>

- Váratlanul érte az ajánlat? 

Egy nappal azután, hogy Világi Oszkár megegyezett Tomislav Mariccsal a németországi tréner távozásáról, beszélgetésre hívott. A klubtulajdonos felkért, hogy vállaljam el az A csapat irányítását. Igent mondtam a megtisztelő ajánlatra, hiszen szívügyem a DAC. Jó eredményekkel szeretném meghálálni Világi úr bizalmát. Sportigazgatóként volt áttekintésem az élvonalbeli együttesről, csakúgy, mint az ifikről. 

- Milyen célokkal vág neki a munkának? 

Miután sikerült beindítanunk az akadémiát, most itt az ideje, hogy munkatársaimmal újraindítsuk az élvonalbeli gárdát. Úgy éreztem, a szezon végére szétesett a csapat, elveszítette belső erejét és motivációját. Ez elfogadhatatlan olyan feltételek mellett, amilyeneket a tulajdonosunk biztosít. Ha sikerül egy erős és egységes klubot kialakítanunk, a szurkolókkal karöltve eljuttathatjuk a DAC-ot a Fortuna Liga legjobbjai közé. Az elsődleges célunk, hogy az akadémia neveltjeit fokozatosan beépítsük az élvonalbeli együttesbe, de úgy, hogy a bajnokság élmezőnyéhez tartozzunk. 

- Kik lesznek az edzői stáb tagjai? 

Az eddig a DAC-fakót vezető Borbély Balázs lesz a jobb kezem, vele már az ifikkel és a nyékvárkonyi csapattal is bajnokságot nyertünk. Bízom benne, hogy a Fortuna Ligában is sikeresek leszünk. Több változás nem lesz. A kapusokkal továbbra is Martin Matlák foglalkozik, a francia Nicolas Charton marad az erőnléti tréner, Szabó Ottó pedig ezután is a rehabilitációs edzői feladatokat látja el. 

- Megmarad sportigazgatónak is? 

Nem. Ezt posztot már a belga Jan van Daele tölti be. A 29 éves jogász negyedik éve él Dunaszerdahelyen, az új DAC felépítésének a projektjét a kezdetektől segíti. 

- A jelenlegi keretből kiknek járt le a szerződésük? 

Tujvel, Horváth Béla, Straka és Stephens megállapodása a szezon befejeztével véget ért, hamarosan mind a négyükkel leülünk tárgyalni.

- Mi a legelső fontos feladata? 

A megfelelő erősségű keret összerakása, amelyben természetesen helyet kapnak a tehetséges saját nevelésű fiatalok is. Aztán majd rajtuk múlik, élnek-e a lehetőséggel. 

- Kiszemelték már az új szerzeményeket? 

Feltétlenül meg akarjuk erősíteni a csapatot, több játékossal is tárgyalunk, de neveket még korai lenne mondani. 

- A DAC nem is fog légiósokat igazolni? 

Ezt nem mondtam. Külföldi húzóemberek érkezhetnek, az viszont biztos, hogy gyenge képességű idegenlégiósokat nem szerződtettünk.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?