Régi Škodája van? Egy vagyont érhet!

<div>Igen, lassan eltűnnek az utakról a régi Škodák, ám a márka szerelmesei biztos nem felejtik el a legendás modelleket. Akinek még van egy öreg Škodája az autóban, az optimális körülmények mellett néhány éven belül szépen bekereshet rajta.</div><div>&nbsp;</div>

Nemcsak Csehországban, de Szlovákiában is egyre nagyobb az érdeklődés a cseh márka öregebb modelljei iránt. S mint minden terméknél, az öregebb autóknál is érvényes, hogy minél nagyobb a kereset egy öreg Škoda iránt, az annál drágább. Nem csoda, hiszen manapság már nagy szerencse kell ahhoz, hogy egy Škoda 120-at vagy még működőképes Škoda 1000-est lássunk az úton. Tény, hogy a rosszabb állapotban levő modelleket kisebb szerencsével még pár száz euróért megvásárolhatjuk, éveken belül viszont már garantált, hogy több ezer eurós kiadásokról fogunk beszélni. Pedig még nincs is olyan régen, hogy a Škoda nagyon sok család számára álom vagy inkább egyetlen elérhető lehetőség volt. A szín sem számított, az ember kivárta a sort az autókereskedésben, aztán amilyen autó éppen szabad volt, azt elvitte. Emelkedő árakA Škoda gyárát a márka százhúsz éves történelme során több mint 17 millió gépkocsi hagyta el, idén május 10-én volt pontosan 90 éve annak, hogy a Škoda első luxus-limuzinját, a Hispano Suiza modellt átvette az akkori csehszlovák államfő, Tomáš Garrigue Masaryk. A veterán Škodák szenvedélyes gyűjtője, Tomáš Hervert a ČTK hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, teljesen mindegy, a cseh márka melyik veterán modellje iránt lesz nagy érdeklődés, idővel ugyanis a térségben mindegyik igazi vagyont fog érni. „Előfordulhat, hogy valaki nosztalgiából akar régi Škodához jutni, mert olyan autót akar vezetni, mint az apja vagy a nagyapja. Akadnak olyanok, akiket értékesebb modellek érdekelhetnek” – állítja Hervert.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?