A gyerekek olvasási szokása volt a téma

Érsekújvár |

<div>A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének érsekújvári területi választmánya és a társszervezők 23. alkalommal rendezték meg a szakmai napokat.</div><div>&nbsp;</div>

Gombos Péter vezette be Magyarországon a Dobj el mindet, és olvass! programot, melynek lényege, hogy a magyarórákon egy megadott jelre a tanulók előveszik a regényüket, és tíz-tizenöt percig olvasnak belőle. A gyerekek megtanulják, hogy az olvasás kikapcsolódás, másrészt észreveszik, hogy az irodalom nem valami ósdi, értelmezhetetlen dolog. Gombos Péter szerint bele kell építeni a kortárs gyerekirodalmat az oktatásba, illetve a tanítók, a tanárok képzésébe. A könyvtárosoknak is követniük kell ezt a példát, tudniuk kell ajánlani a legfrissebb irodalomból és élő kapcsolatot kell fenntartaniuk az óvodákkal, iskolákkal. Érsekújvárban Kecskés Ildikó, az Anton Bernolák Könyvtár módszertani dolgozója, az IrodalmiKorzó háziasszonya rendszeres író-olvasó találkozókat, a diákoknak irodalmi beszélgetéseket szervez. A szakmai napok nyitórendezvényén Pethes Emese zenetanár a népdaléneklés és a népdalverseny jövőjéről szólt. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy évről évre több tanuló jelentkezik a népdalversenyre, emiatt jobban össze kell hangolni a szervezők munkáját, hogy a versenyzőknek lehetőségük legyen országos szinten is, ne csak az iskolai fordulókon megmérettetni magukat. Pethes Emese elmondta: szeretnék, ha a gyerekek azokról a tájegységekből hoznának dalcsokrokat, ahol élnek. Bemutató órákat is tartottak a Pázmány Péter Gimnáziumban angol nyelvből és kémiából. Hatékony kommunikáció a pedagógus–diák, pedagógus–pedagógus, illetve a pedagógus–szülő kapcsolatban címmel tartott foglalkozást Skita Erika kommunikációs tréner az alapiskolában. A CED differenciáló és gyakorló munkafüzetek kapcsán tartott módszertani tájékoztatót Kováč Sylvia, Bukai Lívia, Krošlák Olga, Győző Andrea, valamint Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója. Novák Monika, a Czuczor Gergely Alapiskola igazgatója elmondta, május 24-én és 25-én tartják az intézményvezetők szakmai találkozóját a komáromi járásbeli Paton. Harmincöt iskolavezető jelentkezett, többen Rimaszombat környékéről érkeznek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?