A rendkívüli csalódás

<p>Csiripelik a hangfalak meg a képernyők, hogy Freddie nagyon csalódott. Fehérváry Gábor Alfréd, aki az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében Magyarországot képviselte, úgy vélekedik, Pioneer című dala jobb helyezést érdemelt.&nbsp;</p>

A közönség és a szakmai zsűri ugyanis csak a tizenkilencedik helyre sorolta. Az előadó azóta is szűkszavú interjúkat ad, a Facebookon ezért elnézést is kért rajongóitól, azzal mentegetőzve, hogy tényleg nagyon csalódott. 

Ha életünk során már láttunk néhány eurovíziós izét, bizony nincs más választásunk, mint hogy egyetértsünk Gáborral. Egyrészt a Pioneer van olyan középszerű, hogy lehessen vele Eurovíziót nyerni. 

Másrészt tényleg csalódás, ha az ember szembesül azzal, hogy időnként és helyenként nem őt kiáltják ki a legjobbnak. Ha egyébként emlékszünk rá, Alfrédnak már korábban is akadtak gondjai ezzel a jelenséggel, ami konkrétan abban nyilvánult meg, hogy A Dal című műsorban, ahol eurovíziós megbízatását elnyerte, egyik alkalommal egész konkrétan visszapofázott a zsűri azon tagjának (Both Miklós), aki éppen nem volt tőle elájulva. Pedig nyilván mással is megtörtént már, hogy bírálták a produkcióját, és mivel a kritika arra van, hogy az ember visszajelzést kapjon arról, amit csinál, ezért meg szokás köszönni, a jót is, meg a kevésbé kellemeset is. 

Nyilván nem is létezik olyan művész sem a zenében, sem más művészeti és iparágban, akinek a terméke minden fogyasztónak bejön. Gábor Alfréd viszont, úgy tűnt, nem másért, hanem nyerni ment Stockholmba, valahogy az egész sajtókörítés is ettől volt hangos: vajon megnyerheti Freddie az Eurovíziót? A Petőfi is lejátszotta a Pioneert naponta negyvenszer (miközben a magyar Dal-mezőny egyéb, döntőbe jutott és talán eredetibb szerzeményeit gondosan ignorálta). Ezzel persze semmi baj nincs, mert hát merjünk nagyok lenni, meg akarni kell azt a győzelmet, a rádió az meg rádió sajnos. De egy jó hang az akkor is kevés. A zene lényege, mint tudjuk a szórakozás, szórakoztatás, a muzsikálás önfeledt élménye. Ha ez megvan, és társul hozzá pár eredeti ötlet, akkor hosszú távon a siker és az elismerés sem marad el, sem a szakma, sem a közönség részéről. 

Az ilyen előadók viszont nagyon ritkán járnak az Eurovíziós Dalfesztiválra. 

Az idei magyar mezőnyben ugyanakkor voltak ilyen szereplők, nem is egy. Fehérváry Gábor Alfréd viszont, úgy tűnik, egy ideig még a televíziós tehetségkutatók felfedezettjeinek falunapokon és kolbásztöltő fesztiválokon átívelő pályáján fog keringeni, a Kocsis Tiborok, Muri Enikők, Tolvay Renáták koordináta-rendszerében. És ha továbbra is ennyire csalódott lesz attól, hogy nem ő a legjobb, akkor ez vélhetően így is marad. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?